Kalohírek

 

Két hét a Gubbantós hazájában

2010. augusztus 18.,szerda 18:03  |   
Ez volt az ötödik év, amikor fesztivállal tisztelegnek a helyi hagyományok előtt Uszódon. A Duna-menti községben a korábban még csak egynapos rendezvény már két hetesre bővült, amelyben minden korosztály találhatott kedvére valót. A kézműveseket alkotótábor várta augusztus 2-tól, egy héten át.
Megosztás: 

Augusztus 12-én a gyerekeknek mesejátékkal kedveskedtek a szervezők, de ezen a napon lépett fel a Dunapataji Népdalkör is a Millennium Rocktársulattal. A másnap a szórakozásról szólt, ahol a talpalávalót a Vakolat, a Country Road és Limpi szolgáltatta. A programsorozat fő napja augusztus 14-e volt, ekkor mutatták be azt a könyvet, amelyet Lázár Katalin írt uszódi játékokról. 26 helybéli mesélt a korábbi idők körjátékairól, eszközös- és labdajátékairól, fogócskákról, párválasztó és lánykérő játékokról, amelyet Bedi Gyula polgármester fotói díszítenek.

A könyvbemutató után pedig, az esti órákban 14 néptáncegyüttes lépett fel a szabadtéri színpadon. Bedi Gyula polgármester szerint: „Az itt élőknek fontos, hogy továbbörökítsék kulturális értékeinket az utókor számára. A környék ma már megtanulta azt, hogy mi az az uszódi Gubbantós. Büszkék vagyunk arra, hogy az idei rendezvényre már nem kellett hívni a tánccsoportokat, ők szerettek volna részt venni a Fesztiválon.”

-r-

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére