Kalohírek

 

Falunap, könyvtáravatóval Ordason

2010. szeptember 01.,szerda 14:23  | 
Rendezvénysátor alatt kezdődött az idei, 13. ordasi falunap. Bár az idő nem fogadta kegyeibe a települést, a lakosokat némileg kárpótolta, hogy a színes programok mellett egy felújított, korszerű könyvtárat is birtokba vehettek az ordasiak.
Megosztás: 

Péntek este a szekszárdi Bartina zenekar húzta a talpalávalót, a fiatalokat pedig a V7 zenekar szórakoztatta. Szombat reggel 6-kor már a Duna parton versenyeztek a horgászok, a sátor alatt pedig gyülekeztek a kézművesek is. Délelőtt a helyiek szórakoztatták a közönséget, az óvodások ragyogó műsorát a nyugdíjasok előadása követte, amire hónapokat készültek. A délelőtt utolsó programjaként, a VII. Ordasi Alkotótáborban készült képekből nyílt tárlat.



Délután, Varga Annamária és Fehér Tamás slágereit követően átadásra került a felújított könyvtár a községben. Szabó Zsolt polgármester örömmel számolt be a MiÚjságnak arról: „A megyei intézmény gondozásában teljesen megújult a könyvtárunk. Új bútort kaptunk, új könyveket, így a mai kornak megfelelően egy korszerű bibliotékába várjuk a lakosainkat. Eddig is látogatták az ordasiak a könyvtárat, de hiszem, hogy egy teljesen megújult környezetben sokkal több látogató lesz. A legújabb könyvek mellett 12 folyóirat is jár, úgyhogy bízom benne, hogy sokan betérnek majd elolvasni ezeket is.”



A Kalocsai Színház művészeinek operett műsora és az Ördögszekér Táncegyüttes után a Bon Bon és a Fiesta zárta az idei falunapok rendezvényeit.

R.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére