Kalohírek

 

Gasztronómia, szórakozás és kultúra Dunaszentbenedeken

2010. szeptember 08.,szerda 16:29  | 
12. alkalommal tartott falunapot Dunaszentbenedek önkormányzata a helyi sportpályán az elmúlt hétvégén. A három napos rendezvényre nem csak a falu apraja-nagyja gyűlt össze, érkeztek vendégek a környező településekről és Kalocsáról is.
Megosztás: 

A programok péntek este a Duna Összeköt Leader Egyesület településeit bemutató tárlat ünnepélyes megnyitójával kezdődtek, amelyet a helyi Faluházban tekinthettek meg az érdeklődők. A kiállításon Bátya, Dunaszentbenedek, Ordas, Uszód, Gerjen, Györköny, Nagydorog és Pusztahencse mutatkozott be kultúrájával, viseletével, természeti kincseivel.



A programok szombaton, a helyi sportpályán folytatódtak, ahol már reggel rotyogott az étel a bográcsokban, hiszen már a főzőverseny is hagyomány a Duna-menti községben.

A gyermek előadás és a folklórműsor után a Vakolat, a Groovehouse, Zoltán Erika és az Irigy Hónaljmirigy szórakoztatta a közönséget, akik már szinte hazajárnak Dunaszentbenedekre.

 „Ilyenkor sokan ellátogatnak községünkbe és nagyon örülünk mi szervezők, hogy ilyen színvonalas műsorral tudjuk szórakoztatni a faluban élőket és a környező településről ide látogatókat.” – hangsúlyozta Vargyas Mihály polgármester.

R.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére