Kalohírek

 

Új templom épül Drágszélen

2011. október 17.,hétfő 12:12  | 
Október 8-án, egy esztendővel az ünnepélyes alapkőletételi ceremóniát követően a szakhatóság zöld utat engedett az egykori templomként használt drágszéli iskolaépület helyére tervezett Rózsafüzér Királynője Templom építésének. Október 13-án meg is kezdődött a munka a telken, amelyen a földből fog kinőni az egy évvel ezelőtti tervekhez képest sokat változott, átalakított és bővített templom.
Megosztás: 

Ugyan a drágszéli templom ügye sokáig húzódott, a közelmúltban az építtető érseki hivatal megkapta a jogerős építési engedélyt. Eddig eljutni a helyi rendezési tervekben szereplő jogi anomáliák miatt rendkívül körülményes volt, mesélte Vörös Márta tervező-építészmérnök. Az éves várakozás alatt azonban nem tétlenkedtek, hiszen már valóban üres telekké vált az a terület, melyen ez idő alatt a földdel lett egyenlő a korábban ott állt, templomként használt régi iskolaépület. A múlt hét végén megkezdődtek a Rózsafüzér Királynője Templom tényleges építési munkálatai, melynek részleteiről, és mindazon változásokról, amelyeken a tavalyi látványterveken kívül az épület átesett, az érsekség főmérnökét kérdeztük.
- Szép egybeesés, hogy a határozat, miszerint elkezdhetjük az építkezést, Rózsafüzér Királynője napján született meg – mesélte lelkesen Vörös Márta. – A tervezési folyamat során sok minden változott, ami az idő haladtával természetes, – folytatta – hiszen egy liturgikus épület tervezése mindig felvet olyan ötleteket, mellyel az ember finomítja a korábbi terveket.
Melyek is ezek a változások a drágszéli templom esetében? Egyrészt, hogy az épület, illeszkedvén az ókeresztény hagyományokhoz, keletelt tájolást kapott. A szakember véleménye szerint ebben a pozícióban a templom, és annak környezete sokkal nyitottabbá válik. Ugyancsak újítás a korábbi tervekhez képest, hogy altemplom is lesz az épület alatt, melynek alapterülete megegyezik a felette húzódó épület területéről. Erről korábban már olvashattak portálunkon, Vörös Márta azonban további részleteket osztott meg Önökkel a kriptát illetően.
- Az altemplom egy mindenki számára egész nap látogatható kripta, vagyis temetkezési hely lesz, melynek nem azonos a bejárata a templombejárattal, még csak nem is azonos oldalon helyezkednek el. Félig földbe süllyesztett kriptáról beszélünk, és a templom két oldalán pedig egy kis templomdombot építünk. A kripta egy nagyon szép tégla-architektúrájú helyiség lesz, melyben akár egy egész család vásárolhat nagyobb temetkezési helyet magának. Mindent egybevetve mondhatjuk, hogy olyan lesz ez, mintha egy másik templom épülne a templom alá, hiszen a kriptának is lesz saját oltára, oltárképe és ravatalozója, mindössze a belmagassága lesz kisebb – írta körül a Rózsafüzér Királynő Templom kriptáját a tervező.



A templom és az ahhoz tartozó kerítés kitűzésére dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érseke is kilátogatott Drágszélre, akinek a nevében is köszönetet mondott a mérnöknő a helyi és a kalocsai önkormányzatnak a hatósági engedély megszerzéséhez vezető úton nyújtott közbenjárásáért, valamint a Földhivatal segítőkészségéért.
A munka tehát elkezdődött, az érseki címerrel ellátott téglajegyek váltásával pedig továbbra is fogadják a nagylelkű adományokat a hivatalban, melyeket a felajánló szándékától függően a drágszéli  „kistemplom” építésére, vagy a kalocsai Főszékesegyház felújítására fordítanak. Összesen eddig csaknem hétmillió forint gyűlt össze e két célra.


V. István

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére