Kalohírek

 

A hatodik zöld mezős beruházás kezdődött meg Fajszon

2011. november 15.,kedd 12:47  |   
A fajszi Pata József Gépipari Kft. alapítója és ügyvezető igazgatója mára méltán lehet büszke. Évtizedek kitartó munkájával egy milliárdos nagyságrendű vállalatot épített fel és családi vállalkozása tovább építkezik – egy újabb, eddigieknél is nagyobb, fejlettebb gépcsarnok emelkedik napról napra Fajszon. Pata Úrnak van egy mondása, miszerint egyhavi alkatrésztermelésükkel el lehetne rekeszteni a Dunát. Költői túlzás lenne? Nem. 2012-re biztosan valóság. Erről és az új üzemről kérdeztük meg Pata József ügyvezetőt és lányát, a kereskedelmi igazgatót, Dr. Pata Ildikót.
Megosztás: 

Pata Úr elmondta, hogy az üzem alapozási munkálatait szeptemberben kezdték meg. Az előző beruházásaikhoz képest a most épülő csarnok annyiban más, hogy méretei messze meghaladják eddigi épületeikét. Már a csarnok méretei is tiszteletet parancsolóak: 20 méter széles, 50 méter hosszú és 9,8 méter belmagasságú lesz. Ugyanis ekkora tér lesz alkalmas helyet biztosítani a gépek kiszolgálására beépített, 12,5t teherbírású, szerszámmozgató darupályának, a hulladékelszállító szalagrendszernek és a hulladéktartályoknak, valamint a nagyméretű gépeknek. A technológiai berendezések négy nagyteljesítményű ZANI sajtológépet fognak kiszolgálni: egy 400t nyomóerejű, nagy asztalméretű szervóprésgépet, két 500t-ás, nagy asztalméretű sajtológépet illetve egy 630t nyomóerejű présgépet, melyek alapanyag-ellátása és hulladékkezelése is egyaránt magasan automatizált lesz.



Jelenleg megkezdett fejlesztéseiket a Magyar Suzuki Zrt. vezetősége véleményezte és azokkal egyetértett. Az új csarnok üzembe állítása elmondása szerint azért szükséges, mert az új Suzuki projekt 2012. végén, 2013. elején veszi kezdetét, ezért a Pata Kft. jelentős darabszámú alkatrész gyártására kíván felkészülni. A vevői igények felmérésével arra az eredményre jutott a Pata Kft., hogy a kereslet megnövekedett a nagyobb méretű, több elemből felépülő, összetettebb alkatrészek gyártására, a kiemelten kezelt ,,A” kategóriás biztonsági alkatrészek gyártására és alkatrészek technológiai hegesztésére. Az ügyvezető hozzátette, hogy a termelési struktúra is átalakul. A Suzuki Zrt. igényei szerint az új csarnok egyben fokozatosan kiváltaná a gyár 22 db lépéses gyártástechnológiájú, kisméretű présgépét, hiszen a jelenleg gyártott termékeik között 500-1500 gramm súlyú alkatrészek találhatóak. Az új csarnok gépkapacitása már lehetővé tenné 2000-3000 grammos alkatrészek magasan automatizált, progresszív, nagyszériás sorozatgyártását. A létrejövő új préskapacitás mellé további hegesztőrobotokat kívánnak szolgálatba állítani, így a gyár hegesztőkapacitása 2013 év első félévében újabb egy, vagy kettő további robotcellával egészülne ki. A recesszió hatása a járműgyártó iparban ugyan még érezteti hatását, de bíznak a gazdasági helyzet javulásában és fejlesztéseiknek köszönhetően a jövőben lehetővé válik a vállalat személyi állományának 15-20 fős bővítése is.

Ekkora volumenű beruházások hazánkban jellemzően nagy múltra visszatekintő, külföldi járműgyártó vállalatokhoz köthetőek, a fajszi vállalkozás unikum az iparszegmensben. Komoly döntést és egyben komoly anyagi befektetést vállal, melyről a kereskedelmi igazgató, Dr. Pata Ildikó szolgált bővebb felvilágosítással.



Hangsúlyosnak tartja, hogy a Pata József Gépipari Kft. mai napig családi vállalkozás. Ennek a kuriozitásnak egyik lényeges előnye a rugalmasság, hiszen a család adott helyzet fényében hozhat döntéseket meglehetősen gyorsan, hiszen nincsenek külső befektetők és tulajdonosi körök érintve a döntéshozatalban. Jelenlegi beruházásukról és annak céljairól is így született döntés. Mivel vállalatuk egy speciális piac, a járműipar számára termel, így fel sem merült bennük egy esetleges profilváltás gondolata, de a korral haladni kell, ezért szükséges a termelés modernizálása, termékpalettájuk bővítése és a ,,profilfrissítés”. Az igazgató asszony fontosnak tartotta kiemelni, hogy a beruházást saját tőkéből és pályázati forrásokból kívánják megvalósítani, mely pályázatok külön szólnak infrastrukturális (épület) és technológiai (berendezés) fejlesztésekre. A berendezésekre 2011. első félévében jelentős Európai Uniós támogatást nyertek, míg az infrastrukturális fejlesztési pályázatukat a Nemzetgazdasági Minisztérium befogadta és jelenleg elbírálás alatt áll. A beruházás összértéke megközelíti a 3 millió Euro-t, vagyis a közel 900 millió forintot. A rideg számok azonban nem tükrözik a fejlesztés valódi motivációját. Elmondása szerint a hangsúly az újításon van. Egy dinamikusan fejlődő iparág szereplői, ezért igyekeznek termékeik palettáját folyamatosan frissíteni és szélesíteni, hogy a jelenlegi alkatrészek mellett nagyobb méretű, összetettebb termékek előállítására is képes legyen a gyár, ezáltal továbbra is kiemelkedő minőséggel szolgálják ki hazai és külföldi vevőiket. Búcsúzóul egy utolsó gondolatot tett hozzá az elmondottakhoz, miszerint szívből reméli, hogy ha a jövőben a lakosságnak módjában áll majd lecserélni személygépkocsijait, akkor választásuk egy új Suzukira fog esni.

Boros Gergő


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére