Az előadó az utóbbi években itt-ott újra felvetett vízlépcső-építési elképzeléseket bírálva az ökológiai veszélyek, köztük a meder feltöltődése, a pangó víz oxigénforgalmának leromlása, a jelenlegi parti sáv víz alá kerülése mellett azt is hangsúlyozta, hogy a duzzasztáshoz szükséges, résfalas technikával építendő, a Dunát két oldalról – állítólag több tíz kilométer hosszan – hermetikusan lezáró hatalmas gátak elzárnák a parti szűrésű kutjaink vízutánpótlását, ezzel milliók ivóvízellátását veszélyeztetve. Arra is rámutatott, hogy a költséges beruházás után sem volna egész éven át hajózható a Duna, pedig a vízlépcsőzés előnye az energiatermelés mellett épp a hajózás lehetővé tétele, üzembiztonságának növelése volna. Droppa György szerint azonban a kereskedelem és szállítás jelenlegi helyzetében a közúti szállítással a hajózás nem versenghet, mert nyilvánvaló előnyei mellett lassúsága, árutömeg-igénye miatt a mai elvárásoknak, a gyorsaságnak, rugalmasságnak kevéssé felel meg. Megjegyzendő azonban, hogy ezen igények változnak, ha másért nem, az üzemanyagárak növekedése miatt mindenképp, mivel így fölértékelődik a költséghatékonyabb vízi szállítás. Tény azonban, hogy különböző okokból kifolyólag jelenleg a Duna rendelkezésre álló kapacitásának töredékét sem használjuk ki. Azzal is kétségbe vonta a duzzasztás ésszerűségét, hogy kifejtette, a létrejövő erőművi kapacitásokra jelenleg nincs szükség, hiszen fosszilis energiát felhasználó, gázüzemű erőművek állnak üzemen kívül, vagy a lehetséges produkciójuk töredékét termelve meg. Másrészt, a vízenergiának hátránya, hogy az ellátás nem folyamatos. A technológiából fakadó hullámzó teljesítmény mellett azt is figyelembe kell venni, hogy a termelés összvolumene a vízhozamtól függ, tehát nagyban függ az éghajlati viszonyok alakulásától, és évszakonként is változik. Ráadásul a legnagyobb energiaszükséglet idején, télen a vízerőmű nem adna áramot, vagy csak relatíve keveset. E felvetések egyfelől kétségtelenül jogosak. Másrészt az alternatívaként említett gázerőművek legalább ennyi, de még súlyosabb kérdést vetnek föl, a gáz árától és ellátásbiztonságától a fosszilis tüzelők körül kirobbanó, esetleg háborús összetűzésekhez vezető gazdasági és politikai konfliktusokig.
Egy felszólaló kérdésére, hogy igaz-e, hogy egy esetleges fajszi duzzasztómű építése esetén a meszesi és foktői Duna part teljes egészében víz alá kerülne, az előadó azt válaszolta, hogy a duzzasztási csúcs a jelenlegi legmagasabb árvízszint (a Kék Duna vendéglő bárpultja) fölött akár tíz méterre is lehetne. Ekkor e cikk írója – az elhangzott információk valóságtartalmával kapcsolatban erős kétségektől gyötörve – megkérdezte, hogy vannak-e kész tervek, elképzelések, látott-e valaki akár csak előzetes vázlat-skicceket az esetleges erőműről, amire Droppa György elismerte, ő maga ilyen terveket nem látott, csak feltételezések állnak rendelkezésre. Pedig mindenképp célszerűnek tűnik, hogy előbb ismerjük meg a tényeket, és az után folytassunk tárgyszerű vitát a kérdésről, a szakmai értelmiség aktív bevonásával. Emlékezetes: 1989-ben – részben épp a Duna Kör vezetésével – élénk tiltakozássorozat előzte meg a bősi vízlépcső építésének leállítását. A tiltakozók – köztük jómagam – nem tudták, hogy milyen lenne az erőmű, ha fölépülne, sem, hogy addig mennyi pénzt költöttünk rá, sem hogy a leállítás milyen költségekkel jár, sem hogy akár a megvalósulásnak, akár a leállításnak milyen ökológiai és gazdasági következménye lehet. Ma már tudjuk, hogy a Duna vizének szlovák oldalra terelésével, a szigetköz kiszárításával, s azzal, hogy mindennek a költségeit egyoldalúan nekünk, magyaroknak kellett megfizetnünk, így a hátrányosnál még hátrányosabb helyzetbe lavíroztuk magunkat, minden szempontból. Ennek megismétlődése mindenképp elkerülendő.
Ugyanakkor más szakmai körök a vízszint emelését nem csak hajózási és energetikai szempontból tartanák hasznosnak, hanem ökológiai előnyöket is számon tartanak, amelyek a vízszint stabilizálásából, illetve szabályozhatóságának megteremtéséből fakadnak. A magasabb vízszint lehet a záloga ugyanis a víz visszatartásának, homokhátság vízellátásának, nézetem szerint egy újfajta, korszerű fokgazdálkodás megalapozásának is. Ez utóbbi kérdésben az előadó egyet nem értésének adott hangot, megkérdőjelezve az összefüggést a duzzasztás és a fokgazdálkodás között.
Szó volt még az atomerőmű élettartam-hosszabbításáról illetve bővítéséről. Elhangzott: az a sokszor hangoztatott álláspont, amely szerint legolcsóbban atomenergiából állíthatunk elő áramot, azért téves, mert nem számol a kiégett fűtőelemek, sugárzó anyagok tárolásának és ártalommentesítésének hosszútávú költségeivel, hiszen azok évezredeken át veszélyes anyagok maradnak. Nehezíti a helyzetet, hogy a nagy aktivitású hulladék elhelyezése jelenleg nem megnyugtatóan rendezett – tárta a hallgatóság elé Droppa György. Ám az is igaz, hogy az erőművi terület majdani rekultiválásával és az atomtemető létesítésével, üzemeltetésével kapcsolatos költségek már nem kerülhetőek el, ugyanakkor a hazánk villamosenergia-felhasználásának több mint 40%-át adó atomerőmű kapacitásának pótlása igen komoly feladat elé állítja majd hazánk energetikusait.
Az almásfüzitői zagytározóval kapcsolatban elhangzott, hogy a vörösiszap veszélyesnek esetleg veszélyes, de nem hulladék, hanem alapanyag, amelynek szinte minden összetevője iparilag hasznosítható, fontos nyersanyag, amelyekre a jövőben szükségünk lehet. Viszont, ha e zagy nagy mennyiségben a Duna vizébe kerülne, akkor mind fizikai, mind kémiai tulajdonságai miatt soha nem látott katasztrófát, helyrehozhatatlan pusztulást okozna az egész alsóbb folyamszakaszon. Ezért jelent óriási fenyegetést a füzitői tározó, hiszen az a Duna vizével közvetlenül határos, gátjainak megsérülése esetén tartalma menthetetlenül a folyóba jutna. Ennek következtében nem csak a Duna élővilága semmisülne meg, hanem a vízbázisunkat adó parti szűrésű kutak is talán végleg alkalmatlanná válnának a vízvételezésre.

Droppa György
(1947. Budapest –)
Meggyőződéses baloldali szülők gyermeke, édesapja, Droppa Gusztáv 1955-től tizenegy évig külkereskedelmi miniszter-helyettes volt.
Közgazdász, a Duna Kör egyik alapító tagja. A szervezet munkájában 1984. óta vesz részt, 1990-től ügyvivő, 1997-től elnökségi tag. A rendszerváltás előtt részt vett az úgynevezett demokratikus ellenzék mozgalmában, több vendéglátóhelyet is üzemeltetett Budapesten, amelyek a formálódó SZDSZ szellemi központjai, találkahelyei voltak. A II. kerületi SZDSZ alapító tagja. A 2002-es választások idején a Centrum párt egykori főpolgármester-jelöltje, később a Zöld Demokraták vezetője, majd a részben abból alakuló Zöld Baloldal elnöke.
Az ’56-os Intézet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában föllelhető, úgynevezett 6-os karton tanúsága nyomán nyilvánosságra hozta állítólagos ügynökmúltját. Droppa György akkor cáfolta, hogy a pártállami rendszerrel együttműködött, vagy bárkiről jelentéseket írt volna, és az ’56-os intézet ellen pert helyezett kilátásba.


Illés György Cinó