Kalohírek

 

Még nem tudni, mekkora károkat okozott a fagy

2012. február 17.,péntek 10:28  | 
Az elmúlt hét gyakran mínusz húsz Celsius-fok alá süllyedő hőmérséklete nem kedvezett a szőlőültetvényeknek a Hajósi Hegyközségben. Arról még nincsenek pontos adatok, hogy mekkora károkat is okozott a fagy, az viszont már bizonyos, hogy akadnak területek, ahol a termés két harmada oda lett.
Megosztás: 

- Három-négy napon is mértünk mínusz 20 fok alatti hideget a Hajósi Hegyközség területén – nyilatkozta Stefán Lászlóné hegybíró. – A természet tehát tett a terméskorlátozásról, azonban hogy ez milyen mértékben lesz a gazdák számára is érzékelhető, az majd csak áprilisban derül ki – folytatta. – Beszéltem több nagytermelővel a borvidékünkről, akik azt mondták, hogy a két harmad rész, ami eddig úgy tűnik, hogy elment. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 40-50 mázsás termésátlagra számítunk – összegezte a szakember.
2011-ben ugyan a tél kegyes volt a borászokhoz, tavasszal megérkezett a fagy, ami az akkori termés meghatározó részét „hidegre tette”, és az őszi aszályos napok sem gyakoroltak áldásos hatást a bogyós gyümölcsre. Úgy tűnik, a tavalyi fagykár nagy túlélője, a cabernet szőlő a februári mínuszokban is „tartotta magát”, nem úgy a korai fehér fajták, mint a zweigelt, a cserszegi fűszeres és az irsai, derült ki a hegybíró beszámolójából.
Az idénre jósolt 40-50 mázsás termésátlag egyébként nem áll messze a tavalyi 54-es eredménytől, azonban a 120-140 mázsás alapot véve, ami egy jobb esztendőben vonható átlag Hajóson, ez a becslés szám már sokkal kevésbé bíztató.


V.I.
 

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére