Kalohírek

 

Cseppek a tengerben templomainkért

2012. szeptember 10.,hétfő 20:14  | 
Amint arról közel egy évvel ezelőtt portálunkon is olvashattak, rendhagyó akció élére állt a kalocsai érsekség, nevezetesen Dr. Bábel Balázs főpásztor címerével ellátott téglajegyeket bocsátott az adományozni vágyók rendelkezésére. Ezen relikviák eddig több millió forintot hoztak a főegyházmegyének, amelyet az utolsó forintig beruházásaik anyagi terheinek mérséklésére fordítják.
Megosztás: 

A speciális téglajegyek első példányai sorszámozott darabok voltak, és a felajánló jó szándékán és anyagi lehetőségein múlott, mekkora összeget áldoz azért, hogy egyet saját gyűjteményében tudhasson. Mindezt úgy tehette meg, hogy a tárgyi emlék mellett azzal a jó érzéssel térhetett haza, hogy felajánlásától függően hozzájárult a kalocsai Főszékesegyház felújításához, vagy a drágszéli Rózsafüzér Királynője Templom építéshez.

Egyetlen esztendő alatt a térség településein kívül számos felajánlás érkezett hazánk különböző pontjairól Kecskeméttől Budapesten és Fóton át Dabasig, de határon túlról, még Ausztráliából is váltottak téglajegyet.
Az eddig befolyt, több mint 10.2 millió forint java részét a Kalocsa szimbólumává vált nagytemplom rekonstrukciójára ajánlották az adományozók, de jelentős összeg gyűlt össze a drágszéli „kistemplom” épülésére is, amely szó szerint a földből nő ki.

- Vegyes az adományozás mértéke, de természetesen minden egyes forintért hálásak vagyunk. Mára büszkén mondhatom, hogy sikerült tízmillió forint fölé jutnunk, amelyből körülbelül nyolcmillió forintot ajánlottak a Főszékesegyház felújítására – nyilatkozta Vörös Márta, az érsekség beruházásaiért felelős főmérnök.

-vis-


Blogok

Kalocsai Nézőpont  Veszélyes útszakasz! – sétálóutca

Ha valaki őszintén és kritikusan elemezni kezdi, rövid időn belül juthat arra a megállapításra: Kalocsa közlekedésének meggyalázására alkalmas az a helyzet, ami a [...]

Kalocsa Megújul  A magyarság legdicsőbb pillanatára emlékeztünk

Bizalom, hit, bátorság. 165 év elmúltával is ezek a szavak jutnak eszünkbe akkor, amikor a magyarság egyik legdicsőbb pillanatára emlékezünk.[...]

Török Ferenc Naplója  Kalocsai sporttörténelmet írtak kéziseink

Csak csodálattal tudok a Kalocsai Kézilabda Club csapatára, játékosaira, edzőjére, a klub vezetőire, szurkolóira gondolni a tegnapi nap után![...]

Mandiner  Az arab világ belső törésvonalairól

Míg Európa továbbra is a pénzügyi válsággal, valamint Amerikával karöltve a koreai helyzettel volt az utóbbi időben elfoglalva, közben a Közel-Keleten tovább dúl a [...]

Ízbolygó  Stílusos Vidéki Éttermiség 3.0 Villány. Gyertek!

Mi ott leszünk. Ti jöttök? Ez év tavaszán a Stílusos Vidéki Éttermiségiek Villányban gyűlnek össze, hogy megmutassák, Budapesten kívül is remek éttermek várják a

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Kisterenyén családi ház

KISTERENYÉN, családi ház eladó. Szép kilátás a Mátrára és a környező hegyekre. Az épület 2 generációs...

Dunapatajon családi ház

DUNAPATAJON, Kossuth u. 43. szám alatti, 2 szobás, gázkonvektoros, családi ház, sok melléképülettel...

Kalocsán családi ház eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, 2,5 szobás, kertes családi házamat, lakótelepi, 2 szobás lakásra elcserélném, első vagy második...

Kalocsán kert eladó

Kalocsa | Belterületi hobbikert, zsilipház közelében, 200 négyszögöl területen, bekerített téglaépülettel, kúttal...

Lakás ELADÓ

Kalocsa | Foktői úti laktanya mellett SÜRGŐSEN ELADÓ egy 60m2 átalakított, teljesen felújított földszinti lakás....

Belvárosi ház Kalocsán eladó.

Kalocsa | 4 szobás összkomfortos családi ház Kalocsa belvárosában eladó.
Hirdetés feladás »

További hírek

Humor

A cigány életében elõször kerül börtönbe. Mindjárt meg is kérdezi a fegyõrt:
- Miért van az ablakokon rács?
- Biztonsági okok miatt.
- Ugyan már! Ki az a hülye, aki pont a sittre fog betörni!

... tovább »

Partneroldalak

Oldal tetejére