Kalohírek

 

Nedves Pataji Ősz

2010. szeptember 15.,szerda 10:27  |   
Szeptember 10-én a Patajiak Köre Egyesület alapításának 25. évfordulójára való emlékezéssel vette kezdetét a Pataji Ősz 2010 címmel rendezett három napos rendezvénysorozat. A Pataji Múzeumban citera kiállítás, a Művelődési Házban pedig a Pataji Zenebarátok Együttese elégítette ki a kultúra iránt érdeklődők igényeit.
Megosztás: 

Szombaton a sportpálya és környéke telt meg a pataji pacal – melynek hírnevét a néhai vendéglős Gyimesi József teremtette meg - semmihez sem hasonlítható illatával. Nyitóbeszédében Dusnoki Csaba polgármester köszöntötte a vendégeket, majd dr. Tóth László, a belügyminisztérium helyettes államtitkára és dr. Balogh László, a DARFT volt elnöke méltatta Pataj vezetőinek érdemeit.



A fő attrakció az immár tizenharmadik alkalommal a huszonkilenc kondérban rotyogó pacal volt. A zsűri az idén Pintér László főzőtudományát jutalmazta első díjjal. Ő kapta a különdíjat is, továbbá a dr. Kiss László (családi okok miatt nem tudott részt venni a rendezvényen) zsűri elnök, alkotmánybíró helyére „beugró”, dr. Ivancsics Imre, jogászprofesszor, egyetemi tanár, nyugalmazott docens tetszését is az ő főztje nyerte el leginkább. A képzeletbeli dobó második fokára ifj. Csókás András állhatott, míg a bronzérmet a Pataji Sportkör szerezte meg.



Az esős idő ellenére a nagyközség lakosságának közel fele tartózkodott állandóan az események helyszínén. A futballpályán felállított színpadon a környékbeli települések tánccsoportjainak bemutatói, a Művelődési Házban pedig a Kalocsai Színház előadásában a Lili bárónő című operett ragadtatta tapsra a közönséget.

A sztárvendég United együttes koncertje után tűzijátékkal kedveskedett a község vezetése a patajiaknak.



Vasárnap a Pataji Ősz, a katolikus templomban tartott ökumenikus Istentisztelettel zárult.

Sila

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére