Kalohírek

 

Régi új ablakok kerülnek a hivatalra

2010. július 14.,szerda 10:04  | 
Javában tart Dusnokon a Polgármesteri Hivatal épületének rekonstrukciós munkálata, amelyet LEADER támogatás igénybevételével valósítanak meg. A felújítás keretében lecserélik a tetőt, valamint új nyílászárók kerülnek az épületre.
Megosztás: 

„Közel 30 millió forintot nyertünk pályázati úton az épület külső felújítására. Természetesen ez minimálisan érinti a belső részeket is, hiszen ki kell majd festenünk a helyiségeket az ablakcserék miatt. Valamelyest csökkentünk majd a hatalmas belmagasságon is, így energiatakarékosabb lesz az épület. Szerencsére olyan vastagok az épület falai, hogy a pályázatban nem kellett szerepeltetnünk az energiaracionalizálást, hiszen felesleges az épület szigetelése.” – nyilatkozta a portálnak Palotai Péter polgármester, aki kifejezetten örül annak, hogy a pályázat értelmében az eredeti formájú és méretű ablakok kerülnek visszaállításra, mivel azok méretét egy korábbi rekonstrukció alkalmával lecsökkentették.

A mai szemmel is impozáns községházát az 1900-as években építették, amelyről részletesen a Bárth János által írt Dusnok története című, nem oly régen megjelent könyvben is lehet olvasni.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére