Kalohírek

 

Halálos baleset: hiába küzdöttek a motoros életéért

2011. szeptember 22.,csütörtök 11:53  | 
Személygépkocsi és motorkerékpár ütközött szerdán kora este Hajóson. Előbb a rendőrök, majd a mentősök próbálták újraéleszteni a motorost, sajnos eredménytelenül.
Megosztás: 

A motorkerékpáros újraélesztését a baleset helyszínére elsőként érkezett rendőrök kezdték meg – közölte Nyíkos Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. 17.45-kor. Várják a mentőket.
18 óra után érkezett a hír, hogy hiába kezdték meg elsőként a Hajóson balesetet szenvedett motoros újraélesztését a rendőrök, majd folytatták ezt az időközben kiérkezett mentősök, sajnos már nem segíthettek rajta.

A szerdán kora este történt balesetről egyelőre annyit közölt Nyíkos Tamás, a megyei főkapitányság szóvivője hogy Hajós belterülete felől közlekedett a motoros a pincék irányába. Egy jobbra ívelő kanyarba nagy sebességgel, fékezés nélkül haladt be, és ütközött a szemből, szabályosan érkező Fiat Ducato kisteherautóval. Ebben négyen ültek: egyikük sem sérült meg, és a teherautó sofőrnél sem merült fel az ittasság gyanúja.
– A hajósi körzeti megbízotti iroda két munkatársa, annak ellenére, hogy nem voltak szolgálatban, azonnal a helyszínre sietett – mondta Nyíkos Tamás. Megkezdték az 50 év körüli motoros újraélesztését, majd ezt átvették tőlük a kiérkező mentősök. A férfi sérülései azonban olyan súlyosak voltak, hogy nem lehetett megmenteni. A motoros személyi adatainak pontosítása jelenleg is tart.

A kép illusztráció!

Baon

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére