Kalohírek

 

Kamerák pásztázzák az utcákat

2010. május 12.,szerda 15:45  |   
Mivel az elmúlt 8 évben több erőszakos bűncselekmény – köztük két gyilkosság – történt Miskén, a képviselő testület úgy döntött, hogy a közbiztonság megóvása érdekében térfigyelő rendszert építenek ki, és ezzel egyidőben megszüntették a házaló tevékenységet is a falu területén. A 11 millió forintos rendszer már működik, amelynek hasznát már érzik a miskeiek.
Megosztás: 

Egy vállalkozás referenciaként ingyenesen építette ki a rendszert, amely 16 kamerával pásztázza a falut. Illés Attila polgármester elmondása szerint: „Szinte minden egyes pontját lefedtük a községnek, így meg tudtuk figyelni, hogy kik jönnek hozzánk, és kik azok, akik esetleg bűncselekményt követnek el. Természetesen ehhez hozzá kell tenni, hogy nem folyamatosan figyeljük a kamerákat, mert a törvények szerint úgy kell használni, hogy jogokat ne sértsen. Ezért a rendszer a Polgármesteri Hivatalban van elzárva és a felvételeket csak akkor bocsátjuk a rendőrség rendelkezésére, ha bűncselekmény történt.”



A polgármester emellett arról is beszámolt, hogy a közcélú foglalkoztatásban, a közmunka programban faluőröket alkalmaznak: „16 faluőr járja a községünket, két fő 8 órás munkakörökben, tehát éjjel, nappal, szombat, vasárnap, így egyre inkább biztonságossá vált a falu.” Illés Attila elmondása szerint nagy szükség lenne arra, hogy Miskén végre rendőri jelenlét is legyen: „Készítjük a rendőrök részére az irodát, amelyet már minden lehetséges eszközzel felszereltünk. Abban reménykedünk, hogy hamarosan, ahogy az új kormány megalakul, az ígéretekhez híven rendőr kerül minden községbe, ezért egy szolgálati lakást felújításába kezdtünk. Reméljük, hogy mire elkészül, a rendőr is megérkezik a községbe.”

R.R.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére