Kalohírek

 

Kistérségi tükör - Miske

2011. január 04.,kedd 14:58  |    (0)
Nem könnyű egy egész esztendő munkáját néhány gondolatban összefoglalni az év végén. Ugyanakkor az eltelt idő távlatából szemlélvén a múltat, még inkább kidomborodnak annak vívmányai, mérföldkövei, legfontosabb momentumai, vagy állomásai. Ezen vezérgondolat mentén kerestük fel a Kalocsai Kistérség valamennyi településének polgármesterét, hogy elmondják: miképp értékelnék vezetőként az óévet! Elsőként Miske polgármesterével, Illés Attilával beszélgettünk.
Megosztás: 

Szólj hozzá!

„Eredményes munka folyik Miskén”

Illés Attila, Miske: „Úgy állítottuk össze a költségvetésünket, hogy mind a kötelező, mind az önként vállalt feladatainkat el tudjuk látni. Intézményeink működtetését meg tudtuk oldani 2010-ben is, ami azonban igazán nagy munkát adott számunkra, az a közmunkaprogram megvalósítása volt, melyben 115 fővel vettük részt.
A legtöbb dolgozónk takarítási, gondnoki és adminisztrátori munkakörben tevékenykedett, de közreműködtek közmunkásaink a falu védelmében is. Véleményem szerint a százmillió forintos program megvalósítása rendkívül jól sikerült.

Pályázatok tekintetében számunkra 2010. nem a nagy lehetőségek éve volt, de LEADER-programban sikerült kiviteleznünk egy játszótér, valamint a templomtér felújítását több mint negyvenmillió forintos költségvetéssel.

Emellett kiemelt figyelmet fordítottunk a miskeiek szociális támogatására is, melynek keretében szeptemberben az iskolakezdőknek jutott némi pénz, és karácsonykor is megajándékoztuk a lakosságot.

Úgy gondolom, hogy lehetőségeinkhez híven sikeresen segítettük a helyi civil szervezeteket is, és ez által hozzájárulhatunk a tevékenységük eredményességéhez, melyben nincs hiány.

Miskén egy nyugodt, folyamatos munka folyik, ami annyit tesz, hogy mindenki ellátja az általa vállalt feladatot, és jó közösségek jönnek létre. Véleményem szerint nem lesz könnyű 2011, de ha összefogunk, mindent meg tudunk oldani és továbbra is eredményesen dolgozhatunk együtt!”


V. I.


Hozzászólások

Szólj hozzá!

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére