Kalohírek

 

Négy településen kezdődhet a csatornázás

2010. július 23.,péntek 17:11  | 
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága továbbtervezésre alkalmasnak minősítette az “Uszód, Géderlak, Dunaszentbenedek községek szennyvízcsatornázása, Kalocsa város szennyvízcsatorna hálózatának bővítése, és a szennyvíztisztító telep rekonstrukciója” című pályázatának Részletes Megvalósíthatósági Tanulmányát. Ennek eredményeképpen megkezdődhet a tervező cég kiválasztásának közbeszerzési eljárása, majd pedig a kiviteli tervek készítése, illetve a második fordulós pályázat előkészítése.
Megosztás: 

Bedi Gyula, uszódi polgármester bízik abban, hogy valamikor az ősz folyamán megkezdődik a tervezés és reálisan jövő év tavaszán kiírásra kerülhet a nagy projekt közbeszerzési eljárása is. „2011-ben már mindenképp munkálatok fognak folyni a négy településen. A megkezdést követő egy éven belül valószínűleg el is készülnek majd a beruházással, hiszen a kivitelezés kevesebb munkát igényel majd, mint amennyire komoly előkészítéssel jár a pályázat megírása.”

R.R.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére