Kalohírek

 

Nyakon szúrta volt munkaadóját, hét évet kapott

2010. november 05.,péntek 14:31  | 
Jogerősen is hét év börtönbüntetést kapott a Szegedi Ítélőtáblán az a férfi, aki nyakon szúrta volt munkaadóját tavaly áprilisban a Bács-Kiskun megyei Uszódon. A férfi bűntársát két év börtönre ítélték – értesült a HavariaPress.
Megosztás: 

Az uszódi férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletével vádolta meg az ügyészség. A vádlott palotási illetőségű társával, az ügy másodrendű vádlottjával együtt határozta el, hogy pénzt kérnek az egyik, módosabb embernek számító uszódi ismerősüktől, akinél korábban többször vállaltak munkát.

Tavaly április 21-én fel is keresték a férfit, az esti órákban ment be házába az elsőrendű vádlott. Társa a ház sarkánál várakozott, s eközben hallotta a szóváltást, mely a másik két férfi közt alakult ki.

A vádirat szerint a fővádlott a vita hevében előkapta kését, s azt volt munkaadója nyakába döfte. Ezt követően társával együtt elmenekült, anélkül, hogy bármit elvitt volna a súlyosan megsérült áldozattól. A megszúrt férfi telefonon értesítette a mentőket, akik kórházba szállították. Életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A két vádlott az esetet követően biciklivel a fővárosba menekült, de a rendőrök rövid idő alatt megtalálták, s elfogták őket.


Forrás: HavariaPress


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére