Kalohírek

 

Több mint 30 millió forintból újították fel az uszódi egészségházat

2011. május 31.,kedd 16:16  |   
Május 25-én, szerdán ünnepélyes keretek közt adták át Uszódon a felújított és akadálymentesített egészségházat. Az eseményen részt vett dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, országgyűlési képviselőnk, valamint P. Szabó Barnabás református lelkipásztor és Szeghalmi Ambrus atya is, akik az átadás előtt megáldották az épületet.
Megosztás: 

Az egészségház udvarán megjelenteket Bedi Gyula polgármester köszöntötte, aki az épület felújításának jelentősége mellett a DAOP pályázat elnyerésének részleteiről is beszámolt, amelynek során több mint harmincmillió forint uniós támogatásban részesült az Uszódi Községi Egészségház. Elmondta továbbá, hogy ezt a forrást az önkormányzat is jelentősen kiegészítette, és az így kapott összegből valósulhatott meg többek közt az épület fűtéstechnikai beruházása, az új villany- és víz hálózata, és a teljes akadálymentesítése is, amelyek a polgármester reményei szerint mind a betegek érdekeit, mind az orvosi és védőnői tevékenység javítását segítik majd. Az egészségház ezeken felül új tetőszerkezettel, új kapuval és egy felújított kerekes kúttal is büszkélkedhet. Az egészségházhoz tartozó parkba pedig emléktáblával ellátott fákat ültettek a 2010 és 2011-ben született uszódi gyermekek emlékére.

Az esemény különlegessége volt, hogy Bedi Gyula polgármester az egybegyűltek között köszönthette Iván Miklóst, aki Uszód első háziorvosának, dr. Vicza Viktornak az ükunokája, és szintén az orvosi pályára készült. (Egy dr. Vicza Viktort ábrázoló képet egyébként megtekinthet bárki, aki az uszódi egészségházban jár, hiszen a váróteremben egy fotó elhelyezésével emlékeztek meg róla.)

Az ünnepségen dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy országunk csak akkor fog igazán épülni, ha helyben kezdjük az építkezést. – Adja Isten, hogy az az épület, amellyel ma gazdagodott Uszód, mindannyiuknak az egészségét javítsa, mindenkinek a hitét erősítse abban, hogy ha összefogunk, és együtt dolgozunk, akkor helyben tudjuk építeni a falunkat, mert hogyha épül a falunk, akkor épülni fog az ország is. – mondta Semjén Zsolt, aki beszédében megköszönte az uszódiak fáradságos munkáját is.

Az ünnepség zárásaként – a gyerekek táncos műsora után – az épületet felszentelte P. Szabó Barnabás, református lelkipásztor és Szeghalmi Ambrus atya, Isten áldását kérve az egészségházra és az ott dolgozókra egyaránt. Végül pedig Bedi Gyula és Semjén Zsolt átvágta a nemzeti színű szalagot a bejáratnál, s az épületet ezt követően birtokba is vehettek az uszódiak.


J.Á.


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére