Kalohírek

 

Változott a KRESZ

2010. január 12.,kedd 14:44  |   
Az új évben ajánlatos újra alaposan áttanulmányozni a KRESZ-t, hiszen január elsejével mintegy hatvan pontban változott a közlekedés szabályairól szóló rendelet. A módosítás alapvető célja a forgalom biztonságának javítása, a szabályok pontosítása, kiegészítése. A módosítások mellett új szabályok és új jelzőtáblák is megjelennek.
Megosztás: 

Az alábbiakban, a teljesség igénye nélkül próbáljuk bemutatni a legfontosabb változásokat. Újdonság, hogy a környezetvédelmi igazolólapot, közismertebb nevén a „zöldkártyát” mostantól nem kell a gépjármű forgalmijában tartani, a gépjárművek környezetvédelmi felülvizsgálatát majd a műszaki vizsga alatt fogják végrehajtani. Emellett a felelősségbiztosításról szóló törvény is változott. A gépjármű vezetőknek nem kötelessége a biztosítási fedezet fönnállásáról szóló igazolást, más néven ezt a csekket, átutalási megbízást bemutatni, az intézkedő rendőr a gépjármű nyilvántartásból, a rendszám alapján lekéri az autót, megállapítja, hogy van-e biztosítva a gépjármű.

Szintén új szabály, hogy a sebesség korlátozást jelző táblákhoz kiegészítő táblákat helyezhetnek ki, amely hóesésre, esőre, vagy nedves úttestre utal. Újdonság az a közlekedési jelzőtábla is, amely a környezetvédelmi övezetet, vagy zónát jelzi. Ezzel a táblával jelzett területen gépkocsik nem közlekedhetnek.

A vasúti átjárók és a közutak szintbeni kereszteződésénél eltörölték a korábban meglévő 30, illetve 40 km/h-s sebességhatárt. Amennyiben nincs sebesség korlátozó jelzőtábla lakott területen belül maximum 50km/h-val, lakott területen kívül pedig maximum 90 km/h-val lehet áthaladni az ilyen vasúti átjárók kereszteződésén.

A legtöbb változó, illetve új szabály a kerékpárosok közlekedésével kapcsolatos. E rendelkezéseket teljes körűen felülvizsgálták. A kerékpárosok eddig is behajthattak az egyirányú utcákba ellenkező irányból két feltétel egyidejű fennállása esetén. Ehhez a lehetőséget kiegészítő táblával kellett jelezni, és az utcában kerékpársávnak is kellett lennie. A módosítás utóbbit enyhíti annyiban, hogy kijelölt kerékpársáv hiányában is közlekedhet így a kerékpáros az úttest jobb széléhez húzódva.
Az is újdonság, hogy a kerékpárosok a továbbiakban az álló járművek mellett előre sorolhatnak.

Az új KRESZ a teljes módosítással megtalálható egyébként a Magyar Közlöny 2009. évi 185. számában, de elérhető a rendőrség honlapjáról, a www.police.hu-ról is. Magyarázatokkal kiegészítve pedig letölthető a közlekedési tárca honlapjáról a http://www.khem.gov.hu/sajtoszoba/ujdonsagok2/kresz-modositas.html címen.

Összeállította: R.R.


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére