Kalohírek

Kalocsa

Részletesen »
25 15
 

Elzavarták Timosenkót és kormányát

2010. március 04.,csütörtök 11:50  | 
Az ukrán parlament szerdán megvonta a bizalmat Julija Timosenko miniszterelnöktől és kormányától. A 450 fős törvényhozásban 243 képviselő szavazott a kabinet ellen.
Megosztás: 

A parlamentben ezután még intenzívebb lesz az alkudozás az öt fő frakció között egy kormányzó koalíció megteremtéséért. Viktor Janukovics, aki közel egy hónapja győzött az elnökválasztáson, egyelőre nem tudott többséget szerezni a törvényhozásban.

Ukrajnának nagy szüksége van egy stabil kormányra, hogy megküzdjön a súlyos gazdasági válsággal, amely szinte fizetésképtelenné tette az országot. Az alkotmány szerint korlátozottak az államfő jogkörei, és parlamenti többség szükséges ahhoz, hogy hatékony legyen a kormányzás.

Olekszandr Jefremov, az orosz ajkú lakosság nevében politizáló Régiók Pártjának (RP) helyettes frakcióvezetője azt mondta, hogy nem kell sietni a koalíció megalkotásával. Véleménye szerint ezen vagy a jövő héten már befejeződik a koalíció megteremtése.

A hatalomból távozó Timosenko kedden azt mondta: azt a célt tűzi maga elé, hogy egységbe tömörítse az ukrán nemzeti-demokrata erőket. Felszólította egyben támogatóit, hogy március 9-én nagygyűlésen emlékezzenek meg a nagy ukrán költő, Tarasz Sevcsenko születésének 196. évfordulójáról, amelyen ő, Timosenko már az ellenzék vezéreként ismerteti programját.

forrás: InfoRádió


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Lakás eladó Kalocsán!

Kalocsa | Kalocsán, az Alkotás utcában 2. emeleti, erkélyes, konvektoros, 57 nm-es lakás eladó. T: 20/9909990.

Miskén ház eladó

Miske | Miskén eladó egy régi építésű jó állapotú ház,kerttel. 3 szoba,fürdő,konyha.A falu közepén.ár:2 m Ft...

Csemegeszőlő és borszőlő oltvány web-áruház

. | ÁLTALÁNOS CSEMEGESZŐLŐ FAJTÁK: (480 Ft/tő) Afuz Ali, Anita, Attila, Palatina (augusztusi muskotály),...

tanya

Kisfoktő | Kisfoktőn lótartásra alkalmas 6-boxos istálló épülettel eladó.IÁ:4.5 millió Ft

Budapesti albérlet kiadó!

Budapest | Budapest IX. kerületben, a Pöttyös utcai metrómegállóhoz közel, 1. emeleti, 38 nm-es, gázkonvektoros lakás...

Garázs kiadó!

Kalocsa | Kalocsán a belvárosban új garázs kiadó. Érd.: 06 30 524 6316.
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére