Kalohírek

 

Sztrájkolnak a görög közalkalmazottak

2010. március 05.,péntek 18:26  | 
Egész napos sztrájkkal tiltakoznak a görögországi közalkalmazottak a kormány tervezett megszorító intézkedései ellen: leáll a vonatközlekedés, az iskolákban nincs tanítás, beszüntették a munkát az állami televízió és hírügynökség alkalmazottai is.
Megosztás: 

24 órán át sztrájkolnak a görög vasutasok, pedagógusok és kórházi dolgozók, így tiltakozva béreik, prémiumaik tervezett csökkentése miatt. A demonstráció részeként Görögország két legnagyobb városában is szünetel a tömegközlekedés - továbbá felhagytak a munkával az állami médiumok munkatársai és az önkormányzati alkalmazottak is. A villamos és távközlési művek erre az időszakra csak elégséges szolgáltatást biztosítanak, ami jelentősen hátráltatja majd a kereskedelmi és banki szolgáltató szektor működésére.

A két legnagyobb görög szakszervezet ezen túl három órás külön sztrájkot hirdetett, amiben részt vesznek a helyi légi irányítók is – mindez több tucat repülőjárat késését, kimaradását eredményezheti. A tiltakozó akció részeként az érdekvédők péntek déltől Athénba, a parlament elé vonulnak, tudatta honlapján a magyar közrádió.

A görög kormány még kedden jelentette be, hogy 4,8 milliárd eurós költségvetési bevételnövelést akar elérni, amit a közalkalmazotti bérek redukálásával, valamint az üzemanyagok és szeszes italok áfájának emelésével biztosítana. A megszorításokról elvileg pénteken dönt a kabinet – a megszorítások tervét azonban általános visszatetszés fogadta: a közalkalmazottak 90 százaléka, a magánszektorban dolgozók 76, a nyugdíjasok körének pedig 68 százaléka kifejezetten ellenzi a javaslatot.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére