Kalohírek

 

Hosszú távú schengeni vízum: szabad az út

2010. március 10.,szerda 17:43  | 
2010. április 5. után a hosszú távú (három hónapnál hosszabb időtartamra vonatkozó) schengeni vízumok birtokosai is szabadon utazhatnak az Európai Unió területén. A kérdésről tegnap (2010. március 9.) szavazott az Európai Parlament.
Megosztás: 

A Schengeni Egyezmény jelenleg hatályos rendelkezései szerint a huzamos tartózkodásra jogosító vízumok („D vízumok”) birtokosai csak a vízumot kiadó tagállam területén tartózkodhatnak és csak a vízumot kiadó állam elérése érdekében utazhatnak át a többi tagállam területén, és nem utazhatnak más tagállamokba, illetve a származási országukba való visszatéréskor nem utazhatnak át másik tagállamok területén. Ennek értelmében például egy uniós tagállamban tanuló, illetve dolgozó külföldi – EU-n kívüli országból érkezett – diák vagy tanár nem hagyhatja el az adott ország területét tartózkodása alatt.
A változtatás célja, hogy kezelje a harmadik országok állampolgárainak szabad mozgására azáltal gyakorolt negatív hatást, hogy a tagállamok vonakodnak kellő időben tartózkodási engedélyeket kiadni. A tagállamok közösségi jog szerint ugyanis kötelesek bizonyos időhatáron belül tartózkodási engedélyt kiadni a harmadik országok állampolgárainak bizonyos csoportjai részére.
A legtöbb tagállam bevezette azt az eljárást, amelynek keretében ezt a vízumtípust az ország területére történő belépést követően tartózkodási engedéllyé váltják át, ami által lehetővé válik, hogy a tartózkodási engedéllyel és érvényes úti okmánnyal rendelkező harmadik országbeli állampolgárok félévenként három hónapig szabadon mozoghassanak más tagállamok területén belül.
A gyakorlatban azonban jelentős késedelmek tapasztalhatók e vízumok átváltása tekintetében, sőt egyes esetekben egyáltalán nem váltották át a vízumokat. A most megszavazott módosítás hatályba lépését követően a hosszú távú vízum tulajdonosa ugyanúgy szabadon mozoghat a schengeni övezet területén, mint a tartózkodási engedély birtokosa, vagyis minden félévben három hónapot tölthet majd egy másik tagállam, illetve más tagállamok területén.

Forrás: euractive.hu

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére