Kalohírek

 

Saját vérüket locsolják a thai tüntetők

2010. március 17.,szerda 15:45  | 
A napok óta tartó demonstráció résztvevői ma a miniszterelnök háza előtt öntötték ki saját vérüket, amit műanyag ballonokban hordtak oda.
Megosztás: 

Több száz liter önkéntesen leadott embervért locsoltak szét az új választásokat követelő thaiföldi ellenzéki tüntetők, akik gesztusukkal a demokráciáért hozott áldozatukat kívánták jelképezni. Thakszin Sinavatra volt kormányfő vörös inges támogatói azt szeretnék elérni, hogy a két éve megválasztott Abhiszit Veddzsadzsiva vezette kormány távozzon és írjon ki új választást, de legalábbis rendeljen el közvéleménykutatást a népszerűségéről.

Thakszin kormányzásának 2006-ban – korrupció és a hatalommal való visszaélés gyanúja miatt – katonai puccs vetett véget.  A tüntetők szerint – akik zömmel Thaiföld északkeleti agrárrégióiból érkeztek – Veddzsadzsiva törvénytelenül került hatalomra a hadseregnek és annak a hagyományos elitnek a támogatásával, amely megrettent Thakszin népszerűségétől.

Bangkok központjában négy napja százezernyi tüntető táborozik. A tiltakozók között buddhista szerzeteseket is lehetett látni, akiket pedig a törvény eltilt a politikai tevékenységtől.

A biztonsági erők szerdán beleegyeztek, hogy néhány vörösinges tüntető vért locsoljon szét a miniszterelnök lakhelyének környékén, egy elegáns lakónegyedben. A kormányfő és családja egy tüzérségi laktanyában tartózkodik. A demonstráció az amerikai követségnél folytatódott, mert a szervezők szerint a CIA lehallgatta Shinavatrát.

Kedden az önkéntesek vérét műanyag víztartályokban gyűjtötték össze, majd az ujjongó tömeg feje fölött kézről kézre átadogatva juttatták el a miniszterelnök hivatal bejáratához. Itt a rohamrendőrök nem avatkoztak be, amikor a vért szétöntötték. Az állami televízió élőben közvetítette az eseményt.



A helyszíneket a vér szétlocsolása után a kormány megbízásából védőöltözetet viselő orvosi takarítócsoport tisztította meg és fertőtlenítette. A vöröskereszt "pazarlónak" és "higiéniaellenesnek" bélyegezte a tüntetők akcióját, rámutatva, hogy az akcióban a kifröccsenő vértől hepatitisszel és AIDS-szel fertőződhettek volna meg egészséges emberek. A tüntetés szervezői szerint ennek a veszélye nem állt fenn, mert a vérgyűjtő akcióhoz 600 ezer steril fecskendőt használtak.

Veddzsadzsiva miniszterelnök a tüntetések pénteki kezdete óta nem jelent meg hivatalában. A kormányfő a thai fővárosban megerősíttette a készültséget, de szóvivője útján jelezte, hogy amíg a tüntetők akciói békések maradnak, addig a hatóságok sem alkalmaznak erőszakot.



Az ellenzéki tüntetéshullám kezdete előtt két héttel a bíróság úgy döntött, hogy lefoglaltatja a hatalommal való visszaéléssel vádolt Thakszin vagyonának több mint a felét. A legújabb bangkoki tiltakozások eddigi csúcspontja vasárnap volt, amikor százezer ember vonult az utcákra. A tüntetők jelenlegi létszámát 90 ezerre becsüli a rendőrség.

forrás: Index


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére