Kalohírek

 

Saját temetésére ért haza egy asszony

2010. március 18.,csütörtök 16:34  | 
Sokkhatás ért Romániában egy halottat gyászoló közösséget, amikor maga a "halott" kopogtatott be a saját házában összegyűlt gyászoló tömeghez.
Megosztás: 

A Délkelet-Románia Iasi megyéjének egyik településén élő, 59 éves Elena Munteanu március elején utazott el Iasi városba, hogy orvosi vizsgálatokat végeztessen az ottani kórházakban. A vizsgálatok elhúzódtak, a nő pedig majdnem két hétig volt távol úgy, hogy hozzátartozói nem tudtak róla semmit - írta szerdai számában az Adevarul című román napilap.

Családja bejelentette az eltűnését, majd néhány nappal később a vasúttársaság megkérte őket, azonosítás végett nézzék meg egy ismeretlen holttestét, akit elütött a vonat. Az eltorzult testet szinte alig lehetett felismerni, de mivel a ruházata hasonlított az 59 asszonyéra, a család azt hitte, hogy Elena Munteanu volt a tragikus baleset áldozata.

Nagy meglepetésben volt részük, amikor végül a halottnak hitt asszony hazajött. A nő az újságnak elmondta, hogy amikor belépett a faluba, már az utcán tapasztalta, hogy valami nincs rendben, mert az emberek rémülten nézték. A képzelt halottat is alaposan megviselte a történet, hiszen elájult, amikor meglátta saját házában a gyászolókat és a "koporsóját".

Forrás: fn.hu

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére