Kalohírek

 

Figyelmeztették a hongkongiakat, hogy ne utazzanak a Fülöp-szigetekre

2010. augusztus 24.,kedd 12:25  | 
A hongkongi hatóságok figyelmeztették kedden a terület lakóit, hogy ne utazzanak a Fülöp-szigetekre a nyolc hongkongi turista halálával végződött előző napi manilai túszdráma miatt.
Megosztás: 

Az ázsiai ország fővárosában egy elbocsátott rendőr túszul ejtette egy turistabusz utasait, s mire azok zömét sikerült kiszabadítani, nyolc hongkongi és maga a túszejtő meghalt. Benigno Aquino Fülöp-szigeteki elnök elismerte: voltak hibák abban, ahogy az esetet a hatóságok kezelték, de azzal védekezett, hogy a túszejtő a buszban hallotta és nézte a rádió- és tévéközvetítéseket, ezért nem lehetett titokban előkészíteni a támadást. Ráadásul túszokkal vette körül magát, élő pajzsként használva őket, amivel elbizonytalanította a támadó kommandósokat.

A Kínai Kommunista Párt által kiadott, népszerű, nagy példányszámú Global Times című újság az eset kapcsán kedden azt írta, hogy a Fülöp-szigetek Délkelet-Ázsia egyik legkaotikusabb országa, ahol a kormányzat jellegében végbemenő gyors változások, illetve korábban a gyarmatosítás és az autokrata irányítás furcsa hibákat, hiányosságokat okoztak.

(MTI)

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére