Kalohírek

 

Három menekültszállást építenek Kárpátalján uniós pénzből

2011. október 20.,csütörtök 16:32  | 
Az Európai Unió 30 millió euró támogatást nyújt Ukrajnának az országot érintő menekültügyi problémák kezelésére; a pénzből az illegális migránsok elhelyezésére szolgáló kilenc központot építenek, ebből három Kárpátalján létesül.
Megosztás: 

Az EU által finanszírozott program keretében Ukrajna keleti és nyugati határainál a tervek szerint két és fél év alatt az illegális migránsok átmeneti elhelyezésére hét menekültszállást és huzamosabb tartózkodásuk céljából két menekülttábort építenek. A projekttel az uniós országok azt szeretnék elérni, hogy Ukrajna hatékonyabban tudja feltartóztatni a területén az EU-ba tartó illegális migránsokat, és az európai normáknak megfelelő bánásmódban részesíthesse az elfogott menekülőket – adta hírül csütörtökön a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.
A tervek szerint három menekültszállást Kárpátalja területén létesítenek: egyet-egyet az ukrán-szlovák határ melletti Ungváron és Nagybereznán (Velikij Bereznij), míg a harmadikat az ukrán-román határnál található Aknaszlatinán. Két menekültszállás Lemberg (Lviv) megyében, egy-egy Luhanszk és Szumi megyékben épül fel, a menekülttáborokat pedig Donyeck és Mikolajiv megyék területén alakítják ki.
Kárpátalján a közelmúltban komoly tiltakozást váltott ki a helyi lakosság körében, amikor az ukrán migrációs hatóság a Munkácshoz közeli Dercen és Fornos községek határában akart menekülttábort létesíteni egy használaton kívüli katonai laktanya területén.

MTI

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére