Kalohírek

 

Mintát vettek Kadhafi hajából, de nem bizonyult valódinak

2011. október 21.,péntek 10:36  | 
DNS-mintát és vért vettek a líbiai hatóságok a csütörtökön megölt Moammer el-Kadhafi megbuktatott vezető holttestéből - közölte Mahmúd Dzsibril, az arab országot kormányzó Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) második számú vezetője.
Megosztás: 

Dzsibril Tripoliban tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy a szakértők a bukott diktátor hajából is mintát vettek, ám az nem bizonyult valódinak. Ez megerősíteni látszik azt a széles körben elterjedt híresztelést, amely szerint az észak-afrikai országot 42 éven át vaskézzel irányító Kadhafi ezredes hajbeültetésen esett át.
Az ÁNT-vel kapcsolatba lépett a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság, amely emberiesség elleni bűnök vádjával köröztette Kadhafit, és saját szakértőjével akarta megvizsgáltatni a bukott vezető holttestét a temetés előtt, de Dzsibril szerint az ÁNT jelentését megismerve végül elállt ettől.

Kadhafit várhatóan pénteken, titokban temetik el.
Dzsibril a sajtóértekezleten felolvasott egy igazságügyi szakértői jelentést, amely szerint Kadhafi nem tanúsított ellenállást, amikor előhúzták egy főút alatti vízáteresztő betoncsőből. A karján megsebesült Kadhafit felrakták egy kisteherautóra, amely később a volt vezető testőreinek és ellenfeleinek kereszttűzébe került. Kadhafit ekkor halálos fejlövés érte. A halottkém nem tudta megállapítani, hogy ezt melyik fél adta le - mondta Dzsibril.


Hirado.hu


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére