Kalohírek

 

Nyolc magyar elhagyhatta a hurghadai kórházat

2011. november 08.,kedd 11:04  | 
Már csak egy magyar van az intenzív osztályon a hurghadai kórházban, a vasárnapi buszbaleset nyolc sérültje pedig kedden elhagyhatta az intézményt, ők valószínűleg már kedden Magyarországra repülnek. A Kairóban ápolt sérültek állapota továbbra is súlyos, kedden reggel egy magyar szakembercsoport repült Egyiptomba.
Megosztás: 

A hurghadai buszbaleset 29 sérültje közül nyolc elhagyta kedd reggel a városban lévő Nile kórházat, és mentőautón a repülőtérre viszik őket - jelentette a helyszínről az MTI különtudósítója.
A tudósító tudott beszélni a kórházat elhagyó magyarokkal, de ők nem akartak nyilatkozni. Azt kérték a két mentőautó-vezetőtől, hogy lassan hajtsanak - jelentette a tudósító. Kveck Péter kairói nagykövet hétfőn kora este úgy nyilatkozott, hogy a hurghadai kórházban ápolt magyarok közül körülbelül tíz egy-két napon belül távozhat. A nagykövet elmondta azt is, hogy már csak egy embert kezelnek a Nile kórházban intenzív osztályon. A Kairóban ápolt négy sérült állapota továbbra is súlyos, de összességében azt lehet mondani, hogy javult az állapotuk. Kedden reggel magyar szakembercsoport repült Kairóba, van köztük a lelki sérülések feldolgozását segítő pszichológus és a balesetet vizsgáló közlekedésbiztonsági szakember.
Vasárnap este egy magyarokat szállító autóbusz tartott az ismert egyiptomi üdülőhelyről, Hurghadáról a reptérre; a jármű felborult, 11-en életüket vesztették, 29-en pedig megsérültek. A baleset pontos okairól egyelőre nem közöltek információkat, ahogy fogalmaztak: vagy műszaki hiba, vagy gyorshajtás, vagy a kettő együtt okozta a szerencsétlenséget.
Hétfő esti hírek szerint akár már kedden hazaszállíthatják a vasárnap esti egyiptomi buszbaleset könnyebb sérültjeit. A Külügyminisztérium egyeztet az utazást szervező irodával. Az iroda közlése szerint folyamatosan közlekedtet repülőjáratokat Hurghada és Budapest között, ezért a sérültek ezen az úton juthatnak majd Magyarországra, amint szállítható állapotban lesznek. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn utasította Hende Csaba honvédelmi minisztert, hogy haladéktalanul "hozzák haza" a Magyar Honvédség egyik repülőgépével a vasárnapi egyiptomi buszbaleset áldozatainak holttestét.


Origo


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...

Kiadó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a belvárosban, egy szobás albérlet kiadó május 1-től kiadó. Tel.: 0630/443 1262

Családi ház eladó

Foktő | FOKTŐN, 3 szobás téglából épült parasztház gazdasági épülettel, kerttel, eladó. Tel.: 0620/576 2919,...

csendes

Zrínyi lakótelepen 2 szobás,részben felújított erkélyes,klímás lakás eladó!Iá:6,5millió...

Eladó Lakás

Főiskolások,egyetemisták figyelem! Budapesten a 4.kerületben olcsó lakás eladó.

Eladó lakás Kalocsán

KALOCSÁN, első emeleti, egy szobás, felújított, lakás eladó vagy csere lehetőség 1,5 -2 szobás lakásra, 3....
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére