Dr. Bagó Zoltán sajtóközleménye: A kereszténység jövője a Közel-keleten – Nemzetközi lendületben a magyar egyházpolitika
2011. november 22.,kedd 11:15 |Az EP-vel együttműködve a magyar Kormány egyik kiemelkedő prioritása is a progresszív nemzetközi ökomenikus-keresztény egyházpolitika. Ennek keretében Gödöllőn 2011. június 2-án került megrendezésre az Elfogadás, tolerancia, vallási sokszínűség Konferencia, majd augusztus 20-án a kelet-nyugati egyházi párbeszéd szempontjából kiemelkedő jelentőségűen III. Senudát fogadta a Köztársasági Elnök és a Miniszterelnök-helyettes, akik Budapesten folytattak tárgyalásokat a kopt keresztény egyházfővel. Az Európai Néppárt képviselői jóvoltából 2011. november 9.-én szervezték a Párbeszéd vallások és egyházak között a Duna mentén címet viselő konferenciát, a múlt héten pedig a KDNP elnökét Isztambulban fogadta I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka. A folyamat következő állomásaként az Európai Parlament szervezésében 2011. november 18-19 került megrendezésre Bejrútban (Kaslik) a "KERESZTÉNYSÉG JÖVŐJE A KÖZEL KELETEN" Konferencia, amelyen a libanoni miniszterelnök, magas rangú vallási vezetők, európai parlamenti képviselők, a térség országainak felelős szakpolitikusai és parlamenti képviselői, valamint több érintett ország katonai és rendvédelmi vezetői vettek részt. A konferencia legkiemelkedőbb meghívott előadója a Libanonban élő keresztények vezetője, a maroniták antióchiai pátriárkája, Béchara Boutros Rai bíboros volt.
A felszólalókkal egyetértve Bagó Zoltán is kijelentette, hogy - különösen ebben a térségben - ahol számos vallás és népcsoport él egymás mellett, továbbá kiélezett a politikai és a biztonsági helyzet, elengedhetetlen az emberek vallási és kulturális identitásának megőrzése és tiszteletben tartása.
"Az emberi szabadság mellett a személyes felelősségvállalás is fontos, hiszen ennek révén valósítható meg az a békés egymás mellett élés, amelyre különösen nagy az igény ebben a térségben, elég, ha csak az Iszlám Testvériség Mozgalom előretörésére gondolunk. A vallásszabadság mint személyhez kapcsolódó jog soha nem önmagában, hanem egy-egy közösségen belül, azaz egyházban fejti ki hatását, és mint ilyen egy adott állam társadalmi és politikai irányát is meghatározza. Ez igaz hazánkra, az EU27 tagjára, illetve a keleti kereszténységre is. Bár az egyház és az állam szétválasztása itt is érvényesül, de jól látható, hogy sok esetben radikálisabb vallási alapon körvonalazódnak a hatalmi befolyással rendelkező csoportok, melyek törékennyé és veszélyessé tehetik ennek a térségnek a biztonságát. Így minden felelősségteljes politikusnak és szervezetnek magas szinten kell dolgoznia azon, hogy a vallások közötti párbeszéd ne üres szólam, hanem tartalmas és eredményes folyamattá váljon, biztonságosabbá és élhetőbbé téve minden vallási és nemzeti csoport számára az életkörülményeiket. Az EU és ezen belül Magyarország példa lehet az Önök számára! " - fogalmazott a fideszes EP Képviselő.
Bagó Zoltán a hivatalos programokon kívül több kétoldalú megbeszélést is folytatott, többek között Angelina Eichhorsttal, az Európai Unió Libanonba delegált nagykövetével, Ablahad-A-Sawa iraki parlamenti képviselővel és Emir Hares Chehabbal, aki az egyik legbefolyásosabb Közel-keleti vallási szervezet, az Iszlám-Keresztény Nemzeti Párbeszéd Főtitkára.
A konferenciának, valamint a Váradi László libanoni magyar nagykövet és Bagó Zoltán között történt megbeszéléseknek köszönhetően komoly az előrelépés a maroniták antiochiai pátriárkájának, Béchara Boutros Rainak a magyarországi meghívásával kapcsolatban is.
HÁTTÉR:
(A konferencia helyszíne - a Szt József maronita keresztény egyetem - is jól illusztrálja, hogy egy marginális de nem periférikus keresztény közösség él ebben az országban. 3,8 millió lakosból csaknem 1,4 millió a maronita keresztény, akik meghatározó szerepet töltenek be mind a társadalmi, mind a politikai életben. Bagó Zoltán méltatta a konferencia létrejöttét, hiszen ebben a térségben kiemelten fontos a vallási párbeszéd, amiben a magyar Kormány elmúlt évi munkássága példaértékkel bír egész Európában.)
Bejrút - Libanon, 2011. november 20.
