Kalohírek

 

Legalább 73-an meghaltak a meccs utáni verekedésben

2012. február 02.,csütörtök 11:42  | 
Legkevesebb 73 meghaltak, több százan megsebesültek Egyiptomban, miután tömegverekedés tört ki az al-Maszri - al-Ahli bajnoki után.
Megosztás: 

Hetvenhárom ember életét vesztette egy labdarúgó mérkőzést követően a szurkolók között kitört tömegverekedésben szerdán az egyiptomi Port Szaíd kikötővárosban - közölték kórházi források.

Az arab ország egészségügyi minisztériuma előzőleg negyven halálos áldozatról számolt be. Évtizedek óta ez a legsúlyosabb sporttal kapcsolatos incidens Egyiptomban.
Az összetűzés azután tört ki, hogy a mérkőzés lefújását - a helyi csapatnak, az al-Maszrinak a tabellát vezető al-Ahlival szembeni ritka, 3-1-es győzelmét - követően a helyi klub szurkolói elözönlötték a pályát. Kövekkel, petárdákkal, üvegpalackokkal dobálták meg a rivális csapat híveit és több játékost megsebesítettek.
A helyi hullaház egyik, neve elhallgatását kérő orvosa elmondta, hogy a halálos áldozatok között van a biztonsági erők több tagja is. A tömegverekedés kitörése után nem sokkal, az áldozatokkal való együttérzés jegyében lefújták a kairói stadionban az al-Iszmailíja és a Zamalek csapatok között zajló labdarúgó mérkőzést.
Az egyiptomi állami televízió felvételeinek tanúsága szerint a stadion egy részében tűz ütött ki. A stadion hangosbemondója szerint a Zamalek néhány dühös szurkolója a mérkőzés félbeszakítása miatti tiltakozásul felgyújtotta a létesítmény egy részét.
Az egyiptomi parlament szerda este úgy döntött, hogy másnap a futballerőszakról rendkívüli ülést tart.

MTI/Telesport
 

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére