Kalohírek

 

A Csárdáskirálynő Kalocsán

2009. április 24.,péntek 14:47  |   
A Kalocsai Színházban április 18-án, szombaton mutatták be nagy sikerrel Kálmán Imre világhírű operettjét, a Csárdáskirálynőt, Turpinszky Béla rendezésében. A két felvonásos operett premierje előtt betekintettünk a kulisszák mögé, hiszen ott voltunk a jelmezes főpróbán.
Megosztás: 

„Azt gondolom, hogy az operett egy olyan zseniális találmány, ami a lehető legjobb recept alapján készül, hiszen van benne zene, tánc, humor, szerelem. Ez egy nagy mesevilág felnőtteknek és kicsiknek egyaránt. Minden van benne és ezért zseniális.” – nyilatkozta Szabó Árpád a Kalocsai Színház igazgatója, aki örömmel számolt be arról, hogy az operett gálákon oly nagy sikerrel előadott örökzöld dalok, mint a Jaj cica, eszem azt a…, Te rongyos élet, Hajmási Péter, Hajmási Pál, Az asszony összetör! Emlékszel még, A jányok, a jányok, végre együtt hallhatók az eredeti darabban.

„A mi társulatunkban van Szilvia, akit Mádi Piroska játszik évek óta, van az Edvinünk Egyházi Géza személyében, és Miska szerepében vissza tudtam hozni Benkóczi Zoli bácsit, Feri bácsiként pedig nálunk játszik Jankovics József, aki szintén elismert művésze, nagy örege a szakmának így adott volt a helyzet, szinte kiáltott azért ez a darab, hogy itt Kalocsán is színpadra vigyük. A Csárdáskirálynő olyan mérce, és olyan felelősség, hogy igen nagy gondossággal kellett nekivágni, de sikerült.” – mondta a színházigazgató, aki hozzáfűzte, hogy május 30-ig szombatonként láthatják a nézők ezt a világhírű darabot, amelyre immár lehetősége nyílik az érdeklődőknek akár ingyenes buszjárattal is érkezni, hiszen több település érintésével „színházbuszok” indulnak Kalocsára, amelyek az előadások után azonnal visszaindulnak.

Vereczkei Szilviát a színpadon a kalocsai születésű Mádi Piroska alakítja, aki zeneiskolai tanulmányai alatt nem gondolta volna, hogy egyszer szülővárosában léphet színpadra. „Nagyon jó érzés ebben a szerepben játszani, főleg ha a régi nagyokra gondolok, akik tulajdonképpen megalapozták a Csárdáskirálynő hírnevét. Gondolok itt Honti Hannára, Németh Marikára, Feleki Kamillra. Ő utánuk ebben a darabban Szilviát játszani nagyon megtisztelő és nagyon szép feladat.”

A próbafolyamatok már a fővárosban elkezdődtek, hiszen az olvasópróbákat ott tartották a társulatnak, majd a premier előtti napokban a jelmezes főpróbát már a Kalocsai Színház falai közt rendezték.

„Az operett nagyon sokrétű zenés műfaj, hiszen van prózai része, van benne zene, tánc, ének, ezért több szakma hozza itt a magáét. Rengeteg mindent kell a főpróbán összerakni, sok mindennek kell összeállnia. Az egyes szerepkaraktereknek el kell érni azt a szintet, amiben megvalósítja önmagát. Ez a metamorfózis a főpróba hetében csúcsosodik ki, illetve a premieren a nézőkkel, mert a nézők nélkül sosincs előadás.” – hangsúlyozta Szabó Árpád.

A főpróba alkalmával a Feri bácsit alakító Jankovics József színésszel is beszélgettünk, aki örül annak, hogy az elmúlt évtizedek bonviván szerepei után karakterfigurák bőrébe bújhat. A tenorista külön élvezi, hogy végre a humoros szerepek is megtalálták a színpadon.

- Hogyan került Ön a Kalocsai Társulatba?
-
Ezt egy nagyon kedves régi barátomnak és kollégámnak, Benkóczi Zoltánnak köszönhetem, aki mikor meghallotta, hogy a Kalocsai Színházban a Csárdáskirálynőt szeretnék színpadra vinni, Szabó Árpád figyelmébe ajánlott, aki örömmel vette ezt az ötletet és felkért a szerepre, én meg örömmel jöttem, mert nagyon szeretem ezt a darabot.

- Mitől örökzöld az operett világa?
-
Ez nem az én mondatom, de ars poeticámnak tekintem, hogy az operett egy felnőtteknek szóló mese. A mai agyon mechanizálódott világban szerintem a felnőtteknek ugyanolyan szükségük van a mesére, mint a gyerekeknek. Az operett egy mesés világ, grófok, bárók, pompázatos ruhák, szép kosztümök, szép díszletek és egy olyan zene, ami biztos, hogy nem véletlenül maradt fenn az idő rostáján, mert Kálmán Imre és Lehár Ferenc a két legendás magyar származású operett szerző, tényleg olyan muzsikákat írt, ami örök érték. Ha valami hungarikum, akkor ez a két zeneszerző és zenéje az.

- A főpróbák alkalmával több időt is eltöltött városunkban. Volt alkalma egy kis városnézésre Kalocsán?
-
Még túl sok lehetőségem nem volt, ezt majd akkor fogom megtenni, mikor csak előadásra jövök le játszani, és akkor tényleg megnézem a várost. Van itt egy régi barátom, akivel 10 éve nem találkoztam, és nagyon örültünk egymásnak. Miután ő helybéli remélem, megmutatja nekem azokat a dolgokat, amelyek a város valódi értékét adják és érdemes megnézni.



-edit-

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére