- Abból indulok ki, hogy ami engem érdekel, az feltételezhetően érdekel mást is. Olyan világokat szeretne az ember felderíteni, ami számára ismeretlen, amibe nincs bejárása. Érdekel a börtönök világa is. Nagyon zárt világ, nagyon kevés ember fordult már meg börtönben. A múltkor Orbán Viktorral töltöttem el egy napot, mert egy magazinnak készítettem riportot. Érdekes, Orbán Viktor sem volt még börtönben. Pedig szerintem, aki miniszterelnök volt, vagy esetleg lesz, nem ártana, ha elmenne ilyen helyekre. Nem árt elmenni egy cigány gettóba. Nem árt elmenni, mondjuk egy zsinagógába. Az újságírónak az a marha nagy mázlija, hogy egy csomó olyan helyre eljut, ahová egy átlagember nem. Én voltam börtönben, de voltam a Maxim girl-ök öltözőjében is. Az újságírónak ez a nagy szabadsága, hogy bárhova bemehet, bárkit megkérdezhet, és ha talál egy olyan világot, ami körbejárható és izgalmas, ír egy könyvet, mint én.
- A Szegedi Csillag börtön az egyetlen olyan büntetés végrehajtó intézmény Magyarországon, ahol tényleges életfogytig tartó szabadságvesztére ítélt rabokat őriznek. Miért választotta azokat interjúalanyoknak, akik már soha nem jönnek ki a börtönből?
- Azért, mert soha nem jönnek ki a börtönből. Én nem értek egyet a tényleges életfogytiglannal, azt gondolom, hogy az emberi méltósággal nem fér össze, hogy a minimális reménytől is megfosszák az embereket. Mindegy, hogy mit követett el. Egyébként a móri ügy bizonyította, hogy a halálbüntetés sincs rendben, mert egy népszavazással biztos visszaállítanák, és tessék, a Kaiserről kiderült, hogy nem ő volt a tettes. Úgyhogy ez egy nagyon furcsa lelkiállapot. Most beszéltem a soproni kaszinó gyilkossal, 31 éves. És ugye Magyarországon a férfiak átlagéletkora, ha jól tudom, 68 év. Bele kell gondolni, hogy akárhogy nézzük, akár 40, akár 50 évig is még bent lehet ugyanabban a cellában. Normális ez? Egy állattal nem lehet megcsinálni ezt. Mondják azt, hogy 25, vagy 30, vagy 40 év. De azt, hogy csak lábbal kifelé megyek ki innen, az nagyon durva. A legmocskosabb, ócska pedofil gyilkosnak sem lehet az a sorsa, hogy ketrecben élje le az életét, mint egy állat. Szóval ezzel én nem értek egyet. Ők is azt mondják, akkor már inkább a halálbüntetés. A halálbüntetéssel meg látjuk mi a probléma. Én egyébként, ha már dönteni kellene, inkább a halálbüntetés mellett döntenék, mint a tényleges életfogytiglan. Nem normális ketrecbe zárni egy embert. Nem normális, nem emberi.
- Úgy tudom, hogy a könyvkészítésnek aktív résztvevői a rabok is, hiszen a holnapján már olvashatóak azok az irományok, amelyeket ők írtak.
- A feladat az volt, hogy mint Mikes Kelemen Rodostóból, Kedves Nénémnek írnak levelet, amiben beszámolnak nem Rákóczi udvaráról, hanem a börtön életről. Ez csak egy műfaji megoldás. Csinálok egy újságíró tanfolyamot, már négyszer találkoztunk idén tavasszal, kapnak feladatot, dolgoznak rajta, műfajokkal foglalkozunk.
- Találkozott ezen a tanfolyamon igazán tehetséges fogvatartottal?
- Van egy-kettő. Az egyik egy nagyon iskolázatlan fiú, de nagyon jó hangulatokat ír le. Nagyon érzékletes, amit ír. Őt bármelyik városi laphoz be merném ajánlani. És hihetetlenül felkészültek, olvasottak. Idejük az van, és aki kihasználja, az tényleg olvasott lesz, és sokoldalúan tájékozott. És hát megállás nélkül tévét néznek, naprakészek a politikából, a gazdaságból, úgyhogy érdekes ez a börtön-világ ilyen szempontból.
- Van olyan interjúalany, aki nem állt kötélnek?
- Az oktogoni gyilkos. Azt mondta azért nem, mert nagyon szégyelli, amit csinált, de nekem az a gyanúm, hogy azért mert igazából nem az volt a motiváció a gyilkosságra, mint amit a bíróság végül igazságként elfogadott. Tehát, hogy egy olyan fiatalember ölt, akit elhagyott a szerelme, depressziós lett. Szerintem ott valami más lehetett a háttérben, gyanúm szerint kábítószer. A másik pedig egy sorozatgyilkos, aki pénzt kért, nyolcvanezer forintot. Elvi alapon nem fizetünk gyilkosoknak azért, hogy beszéljenek a bűncselekményeikről. Ennél az esetnél viszont az a gyanúm - és a szakemberek megerősítették - hogy lehet, hogy sok újat mondana nekem. Egy volt idegenlégiós a múltkor interjúban bevallotta a gyilkosságot, amit soha nem ismert el a bíróságon. Nekem egyszer csak beismerte, hogy két lépésről fejbe lőtte az áldozatát. A biztonsági főnök a börtönben csak csodálkozott, hogy bevallotta, mert soha nem ismerte el. Lehet, hogy ennél a sorozatgyilkosnál is érdemes volna, de hát mondom érveim ellenére van bűnözőnek pénzt adni.
- Azokkal az emberekkel foglalkozik a készülő könyvében, akik ezekkel a fogvatartottakkal foglalkoznak egész nap? A börtönőrökkel, nevelőtisztekkel?
- Az egy másik könyv lesz, két könyvet szeretnék megírni. Az egyik valóban a börtönvilágon belül, a személyzettel foglalkozna. A másik pedig a tényleges életfogytosokkal. Legutóbb a Csillag biztonsági főnökével készítettem egy nagy interjút. Hihetetlenül jó ember. Ezalatt azt értem, hogy jó szakember és jó ember. Például ő lelkiismereti kérdésnek tekinti azt, hogy ezek az emberek ne váljanak állattá. Mert nagyon könnyen azzá válhatnak. Az ő személyes eredménye, hogy tisztálkodnak, hogy emberi módon viselkednek. De ott ül a Magda Marinko is. Ő már egyébként nem fogad újságírót. Engem egyszer meglátott a nyitott ajtónál, őrjöngésbe kezdett. Skizofrén, már tudathasadásos. Elhízott, mint egy ősember, úgy néz ki. Ápolatlan, nagyon nehéz vele bánni. De rajta kívül, mindenki rendben van. Azt hiszem egy öngyilkosság történt eddig, egy frissen átszállított rab lett öngyilkos. Ez is egyébként egy furcsa dolog, hogy nem engedik az öngyilkosságot. Én például, hagynám. Miért ne választhatna az az ember, akit egy életre elítéltek, miközben halált érdemelne. Ha már nincs halálbüntetés, miért nem hajthatja végre saját maga? Most lehet, hogy nagyon nagy vitára adna okot, amit mondok. Nem emberi dolog ketrecben tartani egy embert. Nagyon bonyolult világ ez, nagyon bonyolult, de izgalmas világ.
- Egy harmadik könyv témája lehet esetleg a fogvatartott nők világa. Tervezi azt esetleg, ha már Kalocsán vagyunk, hogy a kalocsai börtön lakóiról is készítsen könyvet?
- Pont most beszéltem az igazgatónővel, aki azt mondta, hogy van féltucat olyan nő, aki izgalmas személyiség, érdekes élettörténete van, úgyhogy egyáltalán nem kizárt. De hát most túlságosan be vagyok fogva. Van egy internetes blogom, tanítok továbbra is az egyetemen, írom a könyvet, úgyhogy sok időm nincs, de ha ősszel nem is, jövőre valószínűleg visszajövök Kalocsára és a női börtönben megcsinálom ezeket az interjúkat. Egyébként meg kell mondanom, hogy a kalocsai börtön, amikor tizenvalahány éve itt jártam, sokkal nyomasztóbbnak tűnt. Ezek a szürke fejkendős nők, ahogy ott ültek és hosszú asztal mellett ették az ebédjüket, hú az kegyetlen volt. Kegyetlen.



R.Réka