Kalohírek

 

Történeti konferencia

2009. július 01.,szerda 15:42  | 
Történeti konferenciát rendeztek Kalocsán a Katona István Házban, amely az érsekség elmúlt 100 évét volt hivatott bemutatni. Emellett megemlékeztek dr. Dankó László érsek halálának, valamint dr. Bábel Balázs érsek székfoglalásának 10. évfordulójáról.
Megosztás: 

„Azt kívánom, hogy ezek az előadások tárjanak fel olyan világot, amit eddig nem ismertünk eléggé. Mert azt hiszem, nincs itt közöttünk senki olyan, aki az itt elhangzó előadások anyagát úgy ismerné, hogy az számára unott lenne. Ezt a visszatekintést úgy tesszük meg, hogy valamiképpen tisztázni szeretnénk a magunk életét, és múltját is, nem tagadva a gyengeségeinket is. Jézus urunk mondotta, az igazság szabaddá tesz benneteket. És ennek az igazságnak a feltárásában még csak a kezdeti lépéseket tettük meg.” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek a történelmi konferenciát, aki beszédében elmondta, hogy az egyházmegye elmúlt 100 évét vihar és küzdelem jellemezte ugyanúgy, mint a magyar egyházat.

„Az, hogy most is építkezés folyik,- de most nem a mélyben, hanem a magasban, az Érsekség, a Kollégium és reményeink szerint jövő hónaptól a Székesegyház tetejét újítjuk fel – jelkép értékű. Azzal a reménnyel építkezünk, hogy nekünk nem csak ezer éves múltunk van, hanem van jövőnk is. Nem túlzás azt mondani, hogy ez a 100 év vihar volt, erre emlékeztet a mai nap is, hiszen napra pontosan 90 éve Szamuely Tibor és a Lenin fiúk itt akasztottak Kalocsán, Váradi Lipót Árpád érseket pedig terrorizálták. Ez csak a kezdet volt, hiszen az első világháború után jött Trianon fájdalma, amelyben ugyanúgy elveszítette az érsekség is a területeit, mint az ország és vele elveszett a hatalmas érseki tartomány. A második világháború is megrázta az egyházmegyét, és az előtte lévő idők is elég fájdalmasak voltak a délvidék visszacsatolásakor.” – mondta el az érsek, aki szerint ez a küzdelem valamiképpen bizonyíték is, hiszen az egyház megmaradt és újra tudta kezdeni annak ellenére, hogy megnyomorították.


A jubileum alkalmából dr. Semjén Zsolt országgyűlési képviselőnk, a KDNP elnöke is köszöntötte a metropolita érseket.

Reményt adni, örömhírt hirdetni az emberek között, legfontosabb feladataink egyike. Ugyanakkor nagy felelősséget vesz magára az, akire egy közösség megtartását bízták - legyen az család, munkahely, vagy éppen egy egyházmegyében élő hívek. Küldetésének lényege: tud-e nekik erőt adni, követésre érdemes utat mutatni, vagy csak a pillanatnak, napi érdeknek megfelelő dolgokra elegendőek szavai, tettei. Nem mindegy az sem, mire szól a küldetése: közösséget építeni vagy rombolni. Ez utóbbira ma egyre többen jelentkeznek, arra, hogy saját érdekeiket a többség kárára érvényesítsék. Éppen ezért van minden eddiginél nagyobb szükség azokra az elkötelezett, hiteles emberekre, akik világosan látják, mi is valójában a köz érdeke, s azon belül szorgalmazzák az egyén jogainak kiteljesedését. Egymás érdekében és nem egymás kárára! - ez küldetésük lényege.

Nekünk, Kalocsához és az őt körülölelő vidékhez kötődő embereknek nagy adomány, hogy közöttünk él egy olyan személyiség, aki erkölcsi tekintélyként tud utat mutatni, segítséget adni terheink hordozásában. Kalocsa ősi egyházának élén a Gondviselés kegyelméből, immár egy évtizede olyan érsek áll, aki az Evangéliumra, mint sziklára építi híveinek életét, hogy erőt meríthessenek belőle a mindennapok próbatételei közepette. Pro Regno Dei, az Isten Országáért - áll a jelmondat a Kalocsai-Kecskeméti Főegyházmegye 91. főpásztorának püspöki címerében. Nem könnyű dolog egy gondolatban összegezni a küldetést, azonban ez a jelmondat a dolgok lényegét megragadva ad választ Bábel Balázs missziójának - éppen tíz esztendeje megkezdett főpásztori szolgálatának - mibenlétére. Közöttünk él és nem felettünk, nem rendelkezik, hanem szolgál. Hívő, vagy hitét kereső, gondokkal küzdő ember nyugodt szívvel fordulhat hozzá, mint lelkipásztorához, vagy a közügyek iránt nyitott, felelős közéleti emberhez. Szerény, közvetlen főpapként ismerjük, aki feltűnés nélkül megy lelkipásztori útjaira hívei és papjai közé. Szívügye az ifjúság nevelése, fontos számára a család, különös gonddal ápolja a rokoni, de a baráti kapcsolatokat is. Templomot és lelki közösséget épít, szükséget szenvedőket szolgál. Június 25-én hálával gondolunk arra, hogy egy évtizede szolgálja egyházmegyéjét, egyengeti a reá bízottak útját az örök értékek felé.

Érseki szolgálata kiemelkedő állomásaként tekinthetünk arra a prédikációjára, melyet az idén évezredes fennállását ünneplő Gyulafehérvári Egyházmegye csíksomlyói pünkösdi búcsúján a zarándokok százezrei, és a televízión keresztül, a világ magyarságának nyilvánossága előtt mondott el. Összetartozásunk fontosságára, a társadalmunkat romboló veszélyekre figyelmeztetett:„Föl kell ébrednünk, mert a családokat, fiataljainkat tudatosan rontják meg. Kihaló nemzetté leszünk és valóra válik nemzeti imádságunk szerzőjének, Kölcsey Ferencnek a jóslata, amit Zrínyi második énekében ír: „És más hon áll a négy folyam partjára, / Más szózat és más keblü nép…" Ne adja Isten, hogy ez beteljesedjék rajtunk!”

Amikor jubileumán szeretettel köszöntöm Bábel Balázs érsek urat, kívánom, hogy mindannyiunk érdekében még hosszú időn keresztül erőben szolgálhassa a Kalocsa vidékén élő embereket, hogy reményt és erőt adjon mindazoknak, akik hallgatják szavait! Isten éltesse!

Dr. Semjén Zsolt
a kalocsai körzet országgyűlési képviselője,
a KDNP elnöke


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére