Köszöntőjében dr. Tanács Eszter Tímea bv alezredes, az intézet parancsnoka hangsúlyozta, reméli, miután mindenki végignézi a képeket, minden emberben megindít valami érzést, legyen szó indulatról, örömről bánatról, szépségről, vagy boldogságról.
„Bízom abban, hogyha megnézik az elítéltek a kiállítást, akkor arra gondolnak, hogy minél előbb lássák ezeket a szabad életben is. Úgy gondolom, hogy a képekkel sikerült a kinti élet pillanatait egy kis időre elérhető közelségbe hozni a fogvatartottak számára, akik erőt tudnak meríteni mindebből ahhoz, hogy elviseljék a bezártságot és felkészüljenek a kinti életre.” – mondta el dr. Tanács Eszter Tímea.
„Eperjesi György hívó szavára örömmel tettem eleget a felkérésnek. Próbáltam az általam fotózott, szinte minden témából ízelítőt mutatni." – nyilatkozta Viczay Lajos fotóművész, aki úgy érezte, egészen más világba csöppent, amikor belépett az ajtón, de ennek ellenére, mint művész szívesen készítene képeket a rácsok mögött is, hiszen ő a fotós szemével látta a bezártságot.
„Egy fotós nemcsak néz, de lát is. Meg kell látni azt, amit le szeretnénk fotózni, ha valaki bejön egy terembe, vagy az utcán megy. Észre kell venni azt a valamit, amitől mondanivalója lesz a képnek. Észre kell venni az élet szép motívumait. És ezek itt bent, a börtön falai közt is megtalálhatók. Érdekes témákat lehetne itt bent feldolgozni, igazi szép fotók születnének itt.” – mondta el a fotóművész, aki 30 éves munkásságának elismeréseképpen életműdíjat vehetett át a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségétől.
.jpg)
A mostani tárlat is alátámasztotta, hogy megérdemelten vehette át a hónap elején a kalocsai művész a fotóművészeti diplomát, több évtizedes munkásságáért.
A Kalocsai Fegyház és Börtön falai közé vitte a szabad élet morzsáit Viczay Lajos fotóművész, akinek alkotásaiból február 17-én nyílt kiállítása a rácsok mögött. A válogatott képeket nemcsak a fogvatartottak, de a személyi állomány is elragadtatva nézte végig.
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
