Kalohírek

 

A nagyböjt ünnepélyes megnyitása a Kalocsán a Főszékesegyházban

2010. február 24.,szerda 15:32  | 
Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek-metropolita ünnepélyes keretek között nyitotta meg a nagyböjti időszakot a főszékesegyházban. A főpásztor beszédében hangsúlyozta az egyház által felkínált legfontosabb lehetőségeket a lelki elmélyülésre. Így beszélt a bűnbánatról, melyet a világ nem gyakorol, hisz a jogszolgáltatás kiskapuin keresztül közlekednek ma az emberek.
Megosztás: 




Az egyház ellenben számot vet, és időről időre megvallja Isten előtt a hibákat és igyekszik azokat kijavítani. Az érsek tanított az alamizsnáról, mely szintén eltér a világ gyakorlatától. Manapság bárki ad, hatalmas hirdetőtáblákon teszi azt közzé. A hívő ember perselyben név nélkül adott adománya ennél sokkal jobban példázza Jézus eredeti akaratát: „Ne tudja jobb kezed, mit tesz a bal!” Ugyanígy megemlítette a Haiti földrengés áldozatainak szervezett gyűjtést, melynek pontos adatai még nincsenek meg, mégis látszik, hogy jórészt szegényebb sorban lévő híveink tudnak áldozatot hozni bajbajutott társaikért. Ezután a Főpásztor a hamvazás szertartásában részesítette a város papságát, majd hívő népével együtt ünnepelte a legszentebb áldozatot.

Fülöp E.


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére