Kalohírek

 

Egy pár, két alkotó

2010. március 11.,csütörtök 14:29  |   
Február 7-én vasárnap Duó címmel nyílt kiállítás a Városi Galériában, ahol Dunai Edit és Funták Gyula festőművészek alkotásai, festményei és fotói kerültek a falakra. A tárlatot Csordás Zoltán a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára nyitotta meg, aki beszédében a két művész munkásságát méltatta. A magánéletben a két művész házaspárként éli mindennapjait, azonban a munkában egyedül vannak, hiszen alkotás közben a művész a vászonnal egyedül áll szemben. Azonban nem csak a festészet és az alkotás vágya a közös a két művészben, hanem az is, hogy több szálon keresztül is kötődnek Kalocsához.
Megosztás: 

A hódmezővásárhelyi Dunai Edit több éven keresztül vett részt a Kalocsai Képzőművész Alkotótábor munkájában, amely az egyetemet megelőző időszak egyik kiemelkedő pontja volt számára, amelyre a mai napig, mint egy fontos tanulmányi mérföldkőre tekint vissza. „Számomra meghatározó volt Kalocsa hangulata, sokat festettünk a szabadban, sokat fejlődtem anyaghasználatban és az itt eltöltött idők hangulatára mindig szívesen emlékszem vissza.” – mondta el a portálnak Dunai Edit, aki a négy őselem változékonyságát nemcsak festményein, de fotóin is hűen szemlélteti. A Velencében készült képek jól tükrözik a város és víz szimbiózisát, azt a pillanatot, amikor a vörös és élénk okker színű házak tükörképe rávetődik a vízre, amelyek néhol szinte olajfolt jellegű rajzokat adnak ki.


Funták Gyula másért kötődik Kalocsához. A foktői születésű festőművész Kalocsán folytatott zenei tanulmányokat, később pedig a Szent István Gimnázium diákjaként járt városunkba. Vinczellér Imre magántanítványaként indult el a képzőművész pályán, később pedig olyan nevek határozták meg munkásságát, mint Sváby Lajos, Gerzson Pál, König Frigyes és Csernus Tibor. Gyula most kiállított képein is visszaköszön az a barokk kisvárosi hangulat, amelyet itt szívott magába és jól látszik a bibliai kötődésű alkotásain is. Figurális ábrázolásain együtt élnek a különféle stílusirányzatok, amelyek a neo barokk alkotások közé sorolhatók.

A kiállítást március 7-28-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Városi Galériában naponta 10-12 és 14-17 óráig, hétfő kivételével.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére