Kalohírek

 

Házisütivel, kulturális programmal ünnepelt az ÖKE, a Fidesz és a KDNP

2010. március 17.,szerda 10:31  |    
Március 15-én a Fidesz, KDNP és az Összefogás Kalocsáért Egyesület közös családi délutánra és megemlékezésre invitálta a város lakosságát, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény Aulájába, ahol a színvonalas ünnepi műsor mellett sor került az I. Kalocsai Házisüti Versenyre is.
Megosztás: 

A szervezők az igazi kávéházi hangulat megteremtése mellett, a gyerekek számára is készültek programokkal, a délután folyamán pedig az egybegyűltek megkóstolhatták az I. Házisüti Versenyre benevezett finomságokat is.

Török Ferenc, az ÖKE elnökségi tagja a portálnak elmondta: „Korábban az Összefogás Kalocsáért Egyesület, a Fidesz és a KDNP vezetőségével közösen döntött úgy, hogy ezt a szép ünnepet rendezzük együtt, és ott vetődött fel az ötlet. Az egyik háziasszony mondta, hogy mi lenne, ha valami házisüti verseny is lenne, hiszen régen hagyomány volt, hogy ha összejöttek az emberek, akkor hoztak valamilyen süteményt. Az ötlet mindenkinek tetszett, így azt tett követte, megszerveztük, meghirdettük, és most az első verseny eredményhirdetése is megtörtént. Húsz kiváló süteménnyel neveztek, ebből egy volt sós.”

Az I. Házisüti Versenyen a közönségdíjat, tavaszváró gyümölcstortájával Hajdú Ágnes nyerte. Sós sütemény kategóriában Kovács Miklós vajdasági sóssal érdemelte ki az első helyezést. Az édes sütemény kategóriában a bronz tepsit nyert Homai Józsefné, az ezüst tepsit Kákonyi Károlyné vihette haza, az első helyezést, vagyis az arany tepsit pedig Gyöngyösi Imrénének ítélte a Jung Rita, Ferencz Józsefné alkotta zsűri.

Török Ferenc elmondása szerint: „A rendezvény lényege pontosan az, hogy a családok, barátok, közösségek együtt ünnepeljék ezt a nemzeti ünnepet. Úgy érzem, egy igen jó baráti összejövetel kerekedett belőle, úgy, mint régen, az emberek beszélgettek, kóstolgatták egymás süteményeit, kávéztak, teáztak. Szerintem pompásan sikerült. Remélem jövőre még többen, még több süteménnyel jelentkeznek, mi pedig még gazdagabb programmal várjuk majd a családokat, barátokat, közösségeket.”




Az idén először kapcsolódott be a szervezésbe a KDNP kalocsai csoportja. Dr. Filvig Géza, a csoport elnöke kérdésünkre elmondta: „Ezúttal a politikát kicsit háttérbe kívántuk helyezni. Kisvárosban élünk, fontos, hogy az emberek is közelebb kerüljenek egymáshoz, kicsit megnyíljanak egymás előtt. Változások előtt áll az ország, így mindenféleképpen fontosnak tartottuk, hogy viszonylag nyugodt, családias körülmények között véleményt, eszmét tudjanak cserélni az emberek. Minden generáció képviselteti magát, ez is mutatja a széleskörű érdeklődést, valamint azt, hogy az emberek nyitottak arra, hogy egy közös rendezvényen vegyenek részt március 15-e alkalmából. Én nagyon bízom benne, hogy más alkalmakkor is, a velünk hasonlóan gondolkodókkal össze tudunk fogni és amennyiben igény merül fel, bizonyára alkalmat fogunk találni arra, hogy hasonló körülmények között össze tudjanak jönni az emberek.”

A délután zárásaként a Millennium Rocktársulat varázsolta a hangulatot még ünnepibbé, tisztelegve ezzel is a magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye és a hősök emléke előtt.

R.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére