Buli a gyerekek Karácsonyáért – Több mint 300 ezer forint gyűlt össze
2011. november 30.,szerda 19:36 |A Kalocsa Város Óvodáiért Alapítvány szervezésében meghirdetett jótékonysági est célja az volt, hogy a szervezet pénzt gyűjtsön az apróságok Karácsonyának színesebbé varázslására. Ehhez segítőkre is találtak, hiszen a belépő- és támogatójeggyel meghirdetett rendezvény iránt akkora volt az érdeklődés, hogy ingyenes buszjárat is indult a Tesco parkolójából a Duna partra, a Fekete Antal-Sztakó Szabolcs „retrobetyárok” által jegyzett bulira.
- Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy 180 vacsoravendégünk volt, és többen is érkeztek, akik csak szórakozni jöttek. Boldog voltam, és a kuratórium tagjai is örömmel nyugtázták, hogy ennyi segítő szándékú ember mozdult meg a jó ügy érdekében – újságolta Katus Györgyné vezető óvónő.
Meglepő fordulattal zárult a kezdeményezés, hiszen a rendezvény tiszta bevétele még azt az összeget is túlszárnyalta, amit az egy százalékos adó-felajánlásokból sikerült begyűjtenie az óvodák alapítványának. – 308.255 forint gyűlt össze tisztán. Hogy érzékeltessem, ez számunkra mekkora összeg, elmondhatom, hogy az egy százalékokból befolyt összeg 240.000 forint volt. Így összesen közel félmillió forintból vásárolhatnak Karácsonyra új játékokat a gyerekeknek az óvónők – tájékoztatta olvasóinkat Katus Györgyné.
A két közkedvelt lemezlovas ugyancsak tiszteletdíjról lemondva vállalta a lemezpörgetést a gyerekek Karácsonyáért. – Kisgyerekes szülőként fontosnak tartottam, hogy segítsünk a helyi és a környékbeli óvodásokon. Tekintettel arra, hogy jómagam homokmégyi származású vagyok és hosszú évekig Öregcsertőn tanítottam, van kötődésem az óvodákhoz, arról nem is beszélve, hogy az egyik kisfiam éppen óvodába jár. Így mindenképpen kötelességemnek éreztem, hogy segítsek, ahogy tudok, Szabi pedig mellém állt ebben – mondta portálunknak Fekete Antal. – Ugyan frissek az élmények, és túl sok visszacsatolást még nem kaptunk, de szóba került már, hogy hagyományt teremthetnénk a rendezvényből. Nem tudom, hogy a retro-láz kitart-e jövő novemberig, de szülőként teljes támogatásomról biztosítottam az óvodavezetőséget az elkövetkező jótékonysági rendezvények tekintetében is – nyilatkozta a DJ, aki örömmel nyugtázta, hogy több olyan anyuka és apuka is ott ropta a parketten, akikkel korábban még nem találkozott a retro-bulikban.
Kalocsa Város Óvodáiért Alapítvány köszönetét fejezi ki minden támogatónak, akik 2011. 11. 25-én a Jótékonysági rendezvényünkön személyes részvételükkel és munkájukkal, támogatójegyek vásárlásával, tombolatárgyak felajánlásával segítették alapítványunkat.
V.I.
