A tavalyi Operett Gála után Szabó Árpád, színházigazgató azt nyilatkozta a KaloHíreknek, hogy Kalocsai Zsuzsával, a Budapesti Operett-Musical Színház primadonnájával már többször dolgozott együtt, és a művésznő még „adós” egy kalocsai újévi gálával, így talán 2012-ben neki is tapsolhatunk a nézőtér soraiból. A művésznő a kalocsai közönség legnagyobb örömére „lerótta tartozását” és fellépő társaival együtt fergeteges dallamokkal érdemelte ki a vastapsot a 2012-es, VIII. Újévi Operett Gálán.
Az operett és a musical műfaj kedvelői várhatóan jövőre sem fognak csalódni, hiszen Szabó Árpád idén úgy nyilatkozott, hogy a 2013-as műsorra Oszvald Marika meghívását tervezik…
A videót a KalocsaTV készítette.
Ismét telt ház előtt léptek színpadra az Újévi Operett Gála Kalocsára érkező fellépői, akik az est folyamán a legnagyobb operett- és musicalslágerekkel – például Lehár Ferenc, és Kálmán Imre legnépszerűbb melódiáival – örvendeztették meg a közönséget. Egyik fellépőként Kalocsai Zsuzsa Jászai Mari-díjas érdemes művészt, operettprimadonnát láthattuk és hallhattuk a pódiumon, aki először mutatkozott be a kalocsai közönségnek.
További hírek
Megyei apróhirdetések
Hirdessen ingyen!
