Elkezdődött az idei rendezvénysorozat – Bemutatkozott Foktő a Szülőföld Akadémián
2012. január 19.,csütörtök 12:17 |A rendezvénysorozatot a Közművelődési Intézményeket vezetője, dr. Magóné Tóth Gyöngyi nyitotta meg, akit követően Simon Zoltán köszöntötte a megjelenteket. Az alpolgármester a város kulturális életének egyik legsikeresebb, legtöbbek által látogatott rendezvényének nevezte a sorozatot.
Ezt követően dr. Jakab Ferenc polgármester nyújtott rövid történelmi és közéleti áttekintést Foktőről. A városvezető többek közt hangsúlyozta, hogy a múltba tekintés fontos egy település életében, hiszen – mint mondotta – az elődök tettiből mindig van mit tanulni, és arra is gondolni kell, hogy egyszer majd a jelen történéseire is múltként néznek vissza.
- Azt gondolom, ilyenkor mikor megállunk és történelmi távlatból tekintünk a településünkre, egy rövid időre érdemes a saját tevékenységünket is úgy szemlélni, mit gondolnak majd rólunk 20 – 30 év múlva. Azt hiszem 20 év múlva, ha megnézi valaki Foktőt, a még üzemelő gyár és a majd hozzá kapcsolódó fejlesztések, az új iskola és sportcsarnok, a fejlesztett úthálózatunk és reményeim szerint az akkor már álló Duna-híd lesz, amire emlékeznek. – zárta gondolatait a polgármester.
Ezután a foktői iskolai kórus lépett színpadra, majd a diákok helytörténeti visszatekintéssel mutatták be szülőföldjük múltját, valamint az idősebb korosztály is közönség elé állt.
A előadást követően a Színház előterében a helyi lakosok munkáit (pl. kézi szőttes, goblenek és fafaragások) tekinthették meg az érdeklődők, és akinek kedve támadt, a kínált apró pogácsákat is megkóstolhatta.
A videót a KalocsaTV készítette.
