Kalohírek

 

Nyíltan a Főszékesegyház felújítása körüli nehézségekről

2012. január 27.,péntek 10:58  | 
A Katona István házban legutóbb dr. Bábel Balázs kalocsai érsek szokásos bibliaórája helyett egy rendhagyó, interaktív előadást tartottak, amelyen Vörös Márta, az érsekség főépítésze számolt be a Főszékesegyház rekonstrukciójáról. Az alkalom érdekessége nem is ez volt, hiszen a felújításról sokat láthattunk, hallhattunk és olvashattunk már, hanem, hogy olyan adatokat és részleteket is nyilvánosságra hoztak, amelyekről eddig semmilyen médium által nem szerezhettünk tudomást.
Megosztás: 

Az előre meghirdetett, eredetileg szűk egyórásra tervezett alkalom csaknem két órásra nyúlt, és szép számmal jelentek meg érdeklődők, akik bizonyosan felkapták fejüket az előadás címére: Őszintén a Főszékesegyházról. A címválasztás nem véletlen, és nem is mentes minden vitrioltól, hiszen – amint azt Vörös Márta korábbi rádiónyilatkozatában elmondta – az objektív tájékoztatás mellett céljuk volt az is, hogy elejét vegyék a nagytemplom bezárása óta időről időre szárnyra kelő pletykáknak.
Az előadás első felében a grandiózus beruházás lebonyolításáért felelős mérnöknő gazdasági fejleményekről számolt be az érdeklődőknek, amelyek főként a két toronysisak teljes rehabilitációjának, a toronytestek állagjavításának és a főhajó tetőszerkezete rekonstrukciójának költségeiből adódtak. Az eddigi 284.183.000 forintos kivitelezés zökkenőmentes folyamatát tovább bonyolította, hogy a 2009. óta tartó munka tavaly augusztusban a Főszékesegyház látogatók és hívek előli elzárását eredményezte.

Felmerül a kérdés, hogy ez miért generál komoly anyagi problémákat – folytatta Vörös Márta. Az ok egyszerűnek tűnik, holott sokkal összetettebb, mint gondolnánk. Már eddig is elég megterhelő volt az érsekségnek „saját zsebből” előteremteni a szükséges forrásokat, tekintve, hogy uniós és állami támogatást nem nyertek a grandiózus projektre. Most azonban további bevételek maradhatnak el – derült ki az előadásból, hiszen a hívek jó része (hiába tartanak más templomban szentmisét) nem látogatja a szertartásokat, ami a perselyadományokon is érzékelhető, nem beszélve egy további, sokkal komplikáltabb gondról: a külföldi turisták elmaradásáról. A több vendégcsoport számára is kalocsai csomagot (melyben rendre orgonakoncert is szerepel a nagytemplomban) kiajánló utazási irodák már jelezték, hogy amennyiben a Főszékesegyház a szezon kezdetére nem lesz látogatható, sokan lemondják a városnéző programot. Ezzel párhuzamosan megcsappan az érseki társintézmények, mint a könyvtár vagy a kincstár látogatottsága is, ami további bevételkiesést von maga után, nem beszélve más múzeumok, turisztikai központok vagy helyi vendéglátóegységek forgalmának csökkenéséről.

A kiadások mértékének tételes ismertetését követően fotós beszámolóval támasztotta alá a mérnök, hogy miért is volt szükség a kolosszuson végzett komoly munkákra. Címszavakban: korhadt fagerendák, életveszélyes szerkezetek, beázások okozta károk, töméntelen mennyiségű guanó, és megviselt kőelemek jellemezték az épületet, amelybe az előadáson résztvevők a prezentáció végén exkluzív betekintést nyerhettek.


V. István

 

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére