Ezen az ünnepen – illetve a rá következő vasárnapon – a Zárdatemplomban Balázs érsekünk celebrált szentmisét. A misén a sokéves hagyománynak megfelelően a Főszékesegyházi Énekkar is közreműködött, akik a mise végén főleg torkuk – énekhangjuk – védelmében részesültek az egészségvédő Balázs-áldásban. A Szent István király (egykori jezsuita) templomban minden szentmisében megtartották az ünnephez kapcsolódó „balázsolást”, amely két (X, vagy Y alakban összekötött) gyertyával adott áldás „torokbetegség és minden más baj” ellen.

Szent Balázs (püspök vértanú ,†Szebaszte, Örményország, 307-23 között) az orvosok, posztókereskedők, gyertyaöntők, fúvós zenészek, barmok védőszentje, kedvező időjárásért is segítségül hívták. A hagyomány szerint orvos volt, aki a keresztényüldözések elől egy barlangba húzódott vissza, ahol élelmet a madarak hordtak neki, és beteg vadállatokat gyógyított a kereszt jelével („a madarak hordnak vala enni, és a vadak, kik megkórulnak vala, hozzája menvén, egészségöt vesznek vala ő érdöméért.”).

A hagyomány szerint egy asszonynak visszaadta a farkas szájából visszaszerzett malacát. Amikor az asszony hálából élelmet és gyertyát vitt neki, ő e szavakkal fogadta: „A nevemre szentelt templomban minden évben ajánlj föl egy gyertyát, és áldott leszel”. Ezért neve napján a templomokban gyertyát szentelnek, amelyeket a Balázs-áldáshoz, valamint az egész évi liturgia során használnak.
Egy vadászat során rátaláltak búvóhelyén, és elhurcolták. A fogságban meggyógyított egy szálkát nyelt, s emiatt fuldokló gyermeket – ezért a Balázs-áldást a torokbajok gyógyítására, s általában betegségek elleni védelemre fogadják a hívek.

Balázs a tizennégy segítőszent egyike, akit Keleten a görögök már a VI. században védőszentként tiszteltek a torokbaj ellen, s gyertyát ajánlottak föl gyógyulásukért.  Hazánkban tisztelete a XV. századig vezethető vissza, ám e hagyomány a XVI. században megszakadt, s később német bevándorlók közvetítésével éledt újra a XVIII. században. Ennek nyomát térségünk is őrizte, ugyanis a hajósi szőlőkeben kápolnát emeltek tiszteletére, amely azonban 1944-ben sajnos elpusztult.

Szent Balázs napjához – a templomi gyertyaszentelésen és Balázs-áldáson kívül is – számos hagyomány fűződik. Már Szent Ferenc csodatétele, madaraknak mondott prédikációja előtt is úgy tartották, hogy hatalmában áll parancsolni a szárnyasoknak, ezért a szőlészek és gyümölcstermesztő gazdák különféle rituálékkal kérték a szent segítségét, hogy ültetvényeiktől távol tartsa a seregélyeket.

Szintén régi szokás, hogy a diákok bekopogtak a házakba, és énekelt jókívánságaikért cserébe adományokat kértek. Kezdetben ezt a kántor-tanító vezetésével tették, később a diákok maguk járták körbe a házakat, s az ajándékok – szalonna, kolbász, bab – jövedelem-kiegészítésként a tanítót illették, aki cserébe megvendégelte a gyerekeket. E szokás számos hasonlóságot mutat a március 3-hoz kötődő Gergely-járással, amelyet Kodály Zoltán is földolgozott azonos című kórusművében.

„Emlékezzünk Szent Balázsra, mert ma vagyon napja,
 az Úrjézus akaratát általunk mutatja.
 Örömet e háznak, asszonynak, urának,
 hogy hirdessük és említsük, nékünk parancsolja.

 Háziasszony, arra kérünk, légy szíves mihozzánk,
 ne gondoljad, hogy mi azért hálákat ne adnánk.
 Lásd, a nyársunk üres, a gyomrunk is éhes,
 ne sajnáld a szalonnádat, nékünk jól megfizess.”