Kalohírek

 

A Betegek Világnapja – A Lourdes-i Boldogságos Szűz ünnepén

2012. február 15.,szerda 11:09  | 
Február 11-én ünnepelte a Katolikus Egyház a Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária emléknapját, amely egyben a Betegek Világnapja is.
Megosztás: 

Ebből az alkalomból másnap – a Szent István király templomban immár hagyományosan – minden szentmise keretében kiszolgáltatták a Betegek Kenetét mindazoknak, akik azt öregségük vagy komolyabb betegségük miatt felkészülve és élő hittel kérték. A szentmisék alatt közel kétszázan erősödhettek meg a homlok és a két tenyér szent olajjal történő megkenése és az imádság által – tájékoztatta portálunkat Mészáros István atya.

A számos híres Mária-jelenés közül a lourdes-i az egyetlen, amelyről a római misekönyv megemlékezik. Egy szegény, tanulatlan, tizennégy éves lánykának, az Bernadette Soubirous-nak 1858. február 11-én Lourdes városka közelében, a Gave folyó mellett lévő massabielle-i barlangnál jelent meg először Szűz Mária, aki önmagát „Szeplőtelen Fogantatás”-nak nevezte. Mária vakító hófehér köpenyt viselt, égszínkék öv volt derekán, mezítelen lábát arany rózsa díszítette, kezében rózsafüzért tartott. Bűnbánatot és engesztelést kérve július 16-ig tizennyolc alkalommal jelent meg a kislánynak, aki később apáca lett, majd korai, 1879-ben bekövetkezett halála után, 1925-ben boldoggá, 1933-ban pedig szentté avatták.



Franciaországban a kezdetektől, majd annak határain túl is gyorsan terjedt a Lourdes-i Szűz tisztelete, egyre nagyobb zarándoktömeg kereste föl a jelenés helyén fakadt forrást. A százhúszezer liter vizet adó forráshoz látogató betegek közt kezdettől fogva gyakran tapasztaltak hirtelen javulást, megmagyarázhatatlan gyógyulást. A sok ezer eset közül az egyház hatvanhetet ismer el hitelesen csodás gyógyulásnak.

1862-től 1876-ig bazilika épült a forrás fölötti sziklára, a barlangba pedig, a jelenések helyére a Szűzanyának márványszobrot emeltek, Bernadett útmutatásai szerint. Ennek különféle méretű másolatai világszerte elterjedtek. A forrás mellé épült fürdőben a zarándokok bűnbánati tisztító fürdőt vehetnek.


Fotó: Viczay Lajos
 

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére