A fotó legrázósabb műfajának egyike az aktfotó. A neves nagyok egykoron, mint a negyvenes években űzték e műfajt: Balog Rudolf, Vadas Ernő, Koffán Károly, André Kertész vagy Székely Aladár. Később Tamássy Sándor fantasztikus akt tanulmányaival, illetve Németh József híres Gyöngyvirágos aktja, mely bejárta a világ kiállítótermeit, ők azt vallották: fontos, hogy a fotó műfajilag váljon külön a festészettől, mert a formai viszonya a fotónak az emberi testhez más, mint a nagy elődé, a festészeté. "Az emberábrázoló művészet különleges útja a fotóban az akt, hiszen impresszionista művészet – mondta Vadas Ernő — az impresszió a rendkívüli látszaton túl rálát a lényegre, amely nem csak egy embernek a teste, hanem annak belső világa is, amit szubjektív teljesítménnyel nekünk, fotósoknak a lemezen föl kell fogni. Úgy megoldani, hogy mindenki számára a szépség megnyugtató és egyszerre felemelő hatássá emelkedjen.” Amennyiben végig gondoljuk e kiváló előd a műfajról vallott gondolatait, azonnal szembeszökik, amit Péjó Zoltán, a Dunatáj Fotó Kör elnöke megnyitójában aláhúzott, hogy manapság ezt a nemes műfajt a reklám és a bulvár, sajna’ piaccá tette.



A XV. Szentesi Aktfotó kiállítást, hazai fotós viszonylatban, a jegyzett és nem futottak közé sorolja a szakma. Egyedi, különleges éppen a zsűri mértéktartó és odafigyelő válogatásának köszönhetően. Volt már Kalocsán aktfotó kiállítás, amit Perity István, a kiállítás rendezője, felvezető gondolatai között is megemlített: 1984-ben. Az eltelt idő is azt mutatja, hogy a műfaj nem tartozik a fotók évi bemutatkozásának sűrűjébe. Kényes műfaj, nehéz műfaj, és a fotósok tudják, költséges is. Az aktfotózást nem mindenki engedheti meg magának, még akkor sem, ha pénze van, mert a felvételezés háttere mellett nem nélkülözhető a kifinomult ízlés és háttér. Nem véletlenül nyúlt vissza megnyitó beszédében Péjó Zoltán az ókori görögökhöz a természet szeretet okán, s említette a kemény középkort, majd a reneszánsz szabad, vizuális megbotránkoztatás-mentes világát. Bizony egy finom női meztelenség visszautal a természetre. Azonban az alkotói szabadosságot gúzsba kötve, és az ízlést előre engedve, természetesen a szabadságé lehet a szó és tett, ha a fotón a test valóban harmonikusan kapcsolódik a természetbeni világhoz. A fenti gondolatokat fölfedezhetjük a szentesiek több mint félszáz beküldött képből válogatott, 80 bemutatott fotóján. A keretekben a legkülönbözőbb technikákkal készített alkotásokkal lehet találkozni; a kendőzetlenségtől a mértéktartó szépségig, mint ahogy Péjó Zoltán is kiemelte: Viczay Lajos AFiap - AMafosz fotóművész Ritmus című alkotása is közéjük tartozik. Talán érdemes megemlíteni, hogy az aktfotózásnak a pénzen és szakmai felkészültségen, túl másik kényes pontja a család. Beszélgetésünk alkalmával éppen Viczay barátunk örömmel említette, hogy családja, Ella asszonnyal az élen, megértően és támogatón segítik az alkotások születését, amiért nagyon hálás és köszönet illeti a családot. E nélkül, ebben a műfajban sincsen siker – mondjuk ki.



A szentesiek bemutatkozása itt, Kalocsán örömteli, hiszen a 80 fotográfia azon ritka, ám egyedi kiállítások közé sorolható, ahol van mérce és mérték. Olyan alkotásokkal találkozunk a tárlat falán, mely a valóság és szépség harmóniáját közvetíti, ahol az alkotók saját egyedi látásmódjukkal hozták létre a kiállítás képi sokféleségét. Ezt az aktfotó kiállítást érdemes mérceként tekinteni, szemben a lelket, szépséget, ideát tönkre zúzó, médiában túltengő pornográfiával.



A kiállítás mondandóját a cselló bársonyos hangján hozta közel hozzánk Zsiga Katalin, a Liszt Ferenc AMI tanára. A tárlat november 29-ig tekinthető meg.

Benke Ferenc