Kalohírek

 

Emberi és természetes

2010. szeptember 02.,csütörtök 12:04  | 
Emberi és természetes címmel, a Magyar Fotográfia Napja alkalmából nyílt kiállítás a kalocsai székhelyű Dunatáj Fotókör tagjainak képeiből a Kalocsai Színház előterében. Többféle stílus képviselteti magát a falakon, az absztrakt jellegű képektől a portrékon, a szociofotókon át a természetfotóig.
Megosztás: 

A fotós társadalom 2003 óta ünnepli meg a Magyar Fotográfia Napját, augusztus 29-én, amikor Vállas Antal bemutatta a Magyar Tudós Társaság előtt, hogy fénysugarak segítségével hogyan lehet rézlemezre képet készíteni. Péjó Zoltán, a Dunatáj Fotókör alapítója szerint: „Nekünk is van okunk ünnepelni. Van kapcsolódási pont Kalocsa és a fotós társadalom között, hiszen Magyarországon az első fotótechnikai szakkönyvét Tóth Mike írta meg 1875-ben. Ehhez kapcsolódóan már több éve a Dunatáj Fotókör is egy kiállítással emlékezik meg erről a napról. Egy teljesen új anyag látható a falakon. A Fotókörnek közel húsz tagja van, ebből 12 alkotó mutatkozik be. Többszörös válogatás eredményeképpen jött létre ez a kiállítási anyag, úgyhogy reméljük, hogy tudunk érdekeset mutatni.”



A Dunatáj Fotókör több városba is elviszi Emberi és természetes című kiállítását: szeptember végén Dunaföldváron a Várgalériában mutatkoznak be, ezt követően, novemberben pedig Pakson a Művelődési Központban lesz látható a tárlat. 

R.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére