Kalohírek

 

„Páratlan bohózat” Kalocsán

2010. február 16.,kedd 16:31  |    
Február 13-án bemutatásra került a Kalocsai Színházban Ray Cooney Páratlan páros című bohózata, melynek főbb szerepeiben a Familia Kft. című tv-sorozatból ismert Kárász Zénó és Juhász Illés látható.
Megosztás: 

A darab szerzője Ray Cooney, kinek tollából a „A miniszter félrelép” is született, amely annak idején sok embert vonzott a színházba. Lassan megszokottnak is mondható, hogy Szabó Árpád vendégszínészekkel teszi még izgalmasabbá a darabokat, persze a régiek megtartása mellet, hiszen új arcokra is szükség van. Ezúttal Kárász Zénó, Juhász Illés és Pável Miklós jött „vendégségbe” Kalocsára, reméljük nem utoljára.
A Madách Színházban már 25 éve megy nagyon nagy sikerrel ez a darab, és remélem, hogy Kalocsán is nagy sikere lesz ennek a Páratlan párosnak. Már csak azért is, mert a darabon túl nagyon jó a szereposztás is, Kárász Zénó és Juhász Illés játssza a két férfi főszerepet, és a többiek is nyilván zseniálisak. Én arra számítok, hogy nagy számban fognak jönni a nézők.”- mondta el portálunknak a direktor.



Főhősünk John Smith, vagyis Kárász Zénó egy londoni taxisofőr. Egy véletlen folytán hihetetlen dolgok kerülnek napvilágra Johnról, az átlagemberről, akinek két kerületben két lakása van, az egyikben Mary (Klingler Kata
), a másikban Barbara (Mádi Piroska) nevű feleségével él. A bonyodalmakat a szomszéd is súlyosbítja, Stanley Curtis akit Juhász Illés alakít, és képbe kerül a kicsit meleg Bobby Franklin (Pável Miklós) is.

„A bemutató után az első előadás február 22-re csúszik, azután 27-én, és március 16-án lesz a márciusi első előadás. Illetve 20-án és 27-én még márciusban, az a kettő dátum nem változott.”- mondta el Szabó Árpád.

Nory

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére