Kalohírek

 

Götz Annával a Magyar Kultúra Napján – Kincsek a színházban

2012. január 23.,hétfő 11:59  |   
Az ötéves kalocsai teátrum igazgatójának felkérésére állított össze zenés irodalmi estet Götz Anna színművész, aki műsorának nemes egyszerűséggel a „Kincseim” címet adta. Aki ott volt az esten, megértette, miért.
Megosztás: 

A művésznő műsorának nyitánya stílusosan 1987-es, nyolcrészes sorozatának, a „Nyolc évszaknak” a főcímdala, nevezetesen Balázs Fecó „Évszakok” című klasszikusa és néhány képkocka volt. Az elkövetkező szűk egy órában prózai, lírai és zenei gyöngyszemek váltották egymást Ady Endrétől Wass Alberten át Sütő Andrásig, vagy éppen az „Ómagyar Mária siralomtól” a „Szivárvány havasán” át a Kormorán örökzöldjeiig.

Méltóbbképpen talán nem is ünnepelhette volna a Kalocsai Színház Kölcsey Ferenc nemzeti imája megírásának évfordulóját, a Magyar Kultúra Napját, mint a teátrum nézőterét átható, átszellemült hangulatban, melynek záróakkordjaként a művésznő mi mással búcsúzhatott volna, mint a Himnusz soraival.

Szem nem maradt szárazon, és természetesen többszörös, perceken át harsogó vastaps búcsúztatta Götz Annát, aki a tavalyi Kaktusz virágában komédiás arcát villantotta meg, most egy igazán mély, gondolatébresztő, drámai valóját mutatta meg.
– Ezek az én kincseim, innen is ered a cím – mondta az előadás kapcsán. – Az elhangzott művekből már nem tudnék kedvencet kiemelni, hiszen ezek mind ki vannak emelve – folytatta. – Sajnos úgy érzem, hogy a mindennapi kulturális életből ezek már kezdenek kikopni, így, ha a műsor után valaki hazamegy, és leveszi bármely elhangzott szerző kötetét a polcról, már megérte – így Götz Anna, aki január 20-án két bérletes és egy diákelőadáson lépett színpadra városunkban.


V.I.

Fotó: activestudio.hu

A videót a KalocsaTV készítette.

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére