Kalohírek

 

Bajos lehet a gyors olvadás

2010. február 19.,péntek 16:02  | 
Jelentősen romolhat a jelenlegi belvízhelyzet, az enyhülő időjárás nagymértékben olvaszthatja a havat, ez, az előre jelezett további csapadékkal együtt belvízi elöntéseket, a csatornák vízszintjének jelentős emelkedését okozhatja. Erre hívja fel a figyelmet az Alsó-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
Megosztás: 

Az elmúlt napokban időnként működtették a karapancsai és a hercegszántói szivattyútelepet, hogy biztonságosan elvezethessék a vizet Hercegszántó, Dávod és Homorúd térségéből. Az igazgatóság kezelésében levő főcsatornák vízállásai a mértékadó vízszintek alatt vannak, biztosítják a becsatlakozó társulati és önkormányzati kezelésű csatornákból a vízbevezetést.

A szakemberek szerint az egy évtizeddel ezelőttihez hasonlóan magas talajvíz komoly problémákat jelenthet a településeken. Főleg ott, ahol a mély fekvésű területeken építkeztek, esetenként szuterénokat, pincéket alakítottak ki. Javasolják, hogy minden lehetséges eszközt vegyenek igénybe a károk megelőzése, illetve mérséklése során.

Ehhez szakmai segítséget a szakaszmérnökség dolgozói tudnak nyújtani. A vízügy szakemberei folyamatosan a területen vannak, hogy tartsák a kapcsolatot az önkormányzatokkal, különösen azokkal, ahol nagyobb az esélye a veszélyes belvízi helyzet komolyabbra fordulásának.

Forrás: baon.hu

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Családi ház eladó

Miske | MISKÉN, 3 szobás, családi ház, 400 négyszögöl területen, eladó vagy lakótelepi, első emeleti lakás csere,...

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a 48-as út 16.szám alatti sarokház, eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 0678/600407

Családi ház

Kalocsa | KALOCSÁN, a Duna u. 19. szám alatti, tetőtér beépítéses, családi ház sürgősen eladó, hitel...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zrínyi utcában, földszinti kétszobás felújított lakás eladó vagy kis családi házra...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, első emeleti, teljesen felújított, egy szobás lakás eladó. Tel.: 0630/737 2640

Eladó családi ház Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, kertes családi ház eladó. Tel.: 0630/486 0519
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére