Kalohírek

 

Sólyom szerint levegőben lóg az, hogy jobbra fordulhat

2010. március 05.,péntek 19:04  |     (0)
Március2-án, kedden térségünkben zárta két és fél éve tartó, a nemzeti parkokat bejáró körútját Sólyom László köztársasági elnök. A Hajósi Pincefaluban tett látogatása után Császártöltésen vett részt egy tanácskozáson, majd megtekintette a község határában található löszfalat. Sólyom László a sajtó képviselőinek a soltvadkerti Frittmann Borház udvarán beszélt tapasztalatairól.
Megosztás: 

Szólj hozzá!

„Több, mint háromszáz polgármesterrel beszéltem ezalatt a két és fél év alatt. Talán egy éve tart az a hangulatváltozás, amely során azt tapasztaltam, hogy az emberek bizakodóbbak. Mikor elkezdtem az országjárást, mindenhol panasszal és kilátástalansággal találkoztam. A panaszok ma is megvannak, a problémák ugyanazok, kezdve az öregedéstől, az iskolaügytől egészen az egészségügynek a fenntarthatatlanságán át a kis falvak munkanélküliségéig, ám ennek ellenére nagy örömmel mondom azt, hogy a polgármesterek bizakodnak, a levegőben lóg az, hogy jobbra fordulhat.” – kezdte záró beszédét a köztársasági elnök, aki összefoglalta a nemzeti parkokban tapasztaltakat is, köztük kitért a Kiskunsági Nemzeti Parkra is.

„Körutamat itt egy egészen sajátos, nagy kiterjedésű nemzeti parkban zártam, ahol az embereket leginkább foglalkoztató téma, a klímaváltozás kézzel tapasztalható, hiszen ez az a terület, ahol egymás mellett megtalálható a legnagyobb szárazság, az elsivatagosodás, mellette 50 méterre pedig túl sok a víz.” – mondta el beszédében Sólyom László, aki szerint minden szakmai tudás és elszánás megvan ahhoz, hogy vízmegtartó gazdálkodást folytassanak. Ehhez kapcsolódóan hangsúlyozta a köztársasági elnök a Duna stratégia fontosságát, amelynek koncepciói nemcsak a kereskedelem, a dunai hajózás és szállítás, valamint más országok vízi út teremtését szolgálja majd, hanem elsősorban Magyarország fenntartható fejlődését, hiszen a Duna hazai szakasza a legtisztább.



Az országjáró körút utolsó napján nemcsak a Hajósi Pincefalut tekintette meg Sólyom László, hanem Császártöltésen részt vett egy fórumon, ahol a tanyavilág helyzetéről hallhatott egy átfogó értékelést. „A polgármesterek, szakemberek valamint a nemzeti parkok munkatársai elmondták, hogy létezik itt egy nagyon természet közeli és jól működő életforma, amelyet a külső változások majdnem tönkretettek, de nagyon nagy igény van arra, hogy ez visszaálljon. Ha ennek a szabályozási körülményét vissza tudnánk állítani, akkor a munkahely, a termelés valamint az élet egy helyen folyhatna. Azt tapasztaltam, nagy igény van arra, hogy ezt az életformát fenntartsák.” – hangsúlyozta Sólyom, aki a nemzeti parkokat bejáró útjával az értékőrző tájakra és emberekre kívánta felhívni a közvélemény figyelmét.



„Azzal, hogy az itt élő embereknek és tájaknak az értékeit hangsúlyozzuk, azzal megadjuk önbecsülésüket is. Márpedig nincsen hazaszeretet önbecsülés nélkül. Azt hiszem ez volt az egyik legfontosabb eleme ennek az útnak.” – zárta beszédét az ország első embere.

Az országjárás utolsó állomásaként Kiskunmajsára látogatott el Sólyom László, ahol megtekintette a Pongrátz Gergely által alapított 56-os múzeumot, majd megkoszorúzta a Pongrátz fivérek sírhelyét a Kapisztrán-kápolnában.

Dávid Edit

Hozzászólások

Szólj hozzá!

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére