Kalohírek

 

Zsigó Róbert – Révfyt azért nem jelöljük, mert nem tud bánni az emberekkel

2010. július 09.,péntek 17:14  | 
Zsigó Róbert 2010. július 02 - péntek óta Baján a Fidesz polgármesterjelöltje. A Fidesz városi és választókerületi és megyei elnökét, a térség országgyűlési képviselőjét arról kérdeztük, hogy miért nem jelöli a Fidesz Révfyt, miért cukrászmesterezik őt, hol szerezte az érettségijét, mi lesz Révfyvel, ha ő lesz a bajai a polgármester, de megtudtuk azt is, hogy Márfai nem költözik ki a neki már nem járó irodából és azt is, hogy lesz-e Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat a bajai hivatalokban!
Megosztás: 

A múlt héten Révfy Zoltán mondta el az ő történetét, az Ön tolmácsolásában, most mi a helyzet Baján a Fideszen belüli konfliktus kapcsán?
Sajnos nem a párton belüli konfliktusról van szó, ha az lenne, az szerencsésebb lenne. Az egész kiinduló pontja, hogy a választások előtt a politikai szervezetek mindig jelölteket állítanak, saját maguk jogi szabályaik mentén. Ez esetben az alapszabály és a Fidesz Országos Választmányának a határozata az irányadó.

Valóban a város közvéleménye előtt folyik ez a vita, ami nagyon szerencsétlen, mert ezekkel az általában belső fórumokon eldöntendő vitákkal a jelölések előtt a pártok nem terhelik az embereket. Ez sajnos most a polgármester úr prezentálásában a város közvéleménye előtt zajlik, amit én nem tartok szerencsésnek.

Mi a vita alapja?
A vita alapja, hogy Baján 2006-óta van egy Fidesz-es polgármester és most a Fidesz helyi szervezete azt javasolta, az önkormányzati választások egyeztető bizottsága azt döntötte, hogy nem őt indítja polgármester jelöltnek.

Mi volt a probléma Révfy Zoltánnal, amiért nem indítja újra a Fidesz, hiszen ha azt nézzük, akkor az előző szocialista polgármestert 12 éves regnálás óta ő billentette ki a Fidesz javára 2006-ban?
A kérdésében is megfogalmazódik egy tévedés: nem egy ember nyer választást, hanem egy politikai szervezet. Az, hogy 2006-ban Baján is sikerült nyernünk, az nem egy embernek köszönhető, hanem egy szövetségnek. Nagyon sok ember dolgozott azért a választási kampányban, hogy az eredmény megszülessen.

Ezek az emberek nem elégedettek Révfy Zoltánnal?
2006-ban azért jelöltük Révfy urat, mert alkalmasnak ítéltük arra, hogy Baja polgármestere legyen, mára kiderült, hogy sajnos tévedtünk. Az elmúlt négy esztendős munka azt bebizonyította, hogy alkalmatlan a polgármesteri feladatok ellátására, mert szerintünk nem tud bánni az emberekkel.

Miben nyilvánult ez meg?
Nem lehet elérni, nem lehet vele beszélni, nem fogadóképes a választók által felvetett problémákra, vagy ötletekre és azt is hozzá kell tenni, hogy egy városvezetés mindig egy csapatmunka. Másokban megbízik, a saját segítőiben pedig nem.

Milyen volt az elmúlt négy éves viszonyuk, hiszen Ön a térség parlamenti képviselője?
Az elmúlt négy esztendő sok belső vitával, bizalmatlansággal volt terhelt, de ahogyan egy családban sem szokták „kiteregetni” a belső ügyeket, ezt mi sem tettük. Megpróbáltuk mi megoldani problémáinkat. Mára kiderült, hogy sajnos ez nem sikerült. Ami nem megy, azt ne erőltessük.

Egy-két konkrét esetet, tudna mondani?
Nagyon sok mindent elárul, arról, hogy mi történt az elmúlt négy esztendőben az elmúlt négy hét, amióta beszéltem polgármester úrral és közöltem vele, hogy nem őt kívánja indítani a Fidesz. Az elmúlt négy hétben, „mint cseppben a tenger” belesűrűsödött az elmúlt négy esztendő. Például ott van a Márfai Péter irodájának az ügye, hiszen ő nem jutott mandátumhoz az idén tavasszal a parlamenti választásokon, így május 14-én ki kellett volna költözni a számára biztosított irodából. Márfai Péter az önkormányzat által fenntartott irodában benn van, nem sikerült onnan kitenni, a város pénzén világít, telefonál, ott tárgyal az MSZP elnöksége, viszont Fercsák Róbert, alpolgármester urat egy nap alatt tette ki az irodájából Révfy Zoltán. Azt a Fercsák Róbertet, aki nagyon sokat tett az utak, járdák építéséért, játszótereink megújulásáért. Ez nem más, mint bosszúhadjárat.

Ezzel azt mondja, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy Révfy Zoltán akár az MSZP támogatásával indulna az őszi polgármester választáson?
Nem, én azt mondom, hogy polgármester úrnak mindig nagyobb bizalma volt mások felé, mint a saját szövetség tagjai felé, akik egyébként képviselőként, alpolgármesterként eddig segítették a munkáját.

Szemben azzal amit Révfy Zoltán állít az elmúlt évek eredménye az nem az ő, hanem egy csapatmunka eredménye. Sokat dolgoztak ezekért az eredményekért, a képviselő testületben, a polgármesteri hivatalban, és az intézményekben is, sok bajai polgárnak a munkája benne van, hogy megszépült a város, néhány fejlesztést sikerült megoldani. Nem arról van szó, hogy az eredményeket kétségbe vonnánk, hanem egyrészt arról, hogy ez nem egy ember eredménye, másrészt viszont nem elegendőek.


Most, hogy újra polgári kormányunk van ráadásul 2/3-os többséggel a parlamentben, ez a város többre hivatott és erre az új kihívásra kerestünk új embert, mert még egyszer mondom, azok a bizalmi hiányok, azok a bizalmatlanságok, amit az elmúlt négy esztendőben megvoltak, képtelenné tenne minket, hogy az elkövetkezendő négy évben eredményesek legyünk és kihasználjuk lehetőségeinket.

Önt határozottan cukrászmesterezik az internetes fórumozók és rendre olvasható, hogy azt kívánják, hogy térjen vissza az eredeti szakmájába, illetve legendák harsognak arról, hogy Jánoshalmán úgy kapott érettségi bizonyítványt, hogy be sem járt, mit szól ehhez?
Bácsalmáson szereztem meg az érettségi bizonyítványt, a cukrászat pedig egy szép szakma. Én büszke vagyok, hogy elvégeztem a szakmunkás képzőt és van egy tisztességes szakmám. Megtanultam a két kezemmel megkeresni a kenyeremet, hiszen én cukrászként dolgoztam a tanulóéveket leszámítva 11 évig. Beosztott cukrászként is és egységvezetőként is. Megtanultam dolgozni, eltartani a családom, egységvezetőként pedig vezetni is.

Ezek az évek nagyon sok tapasztalatot adtak a képviselői munkámhoz, az emberekkel való kapcsolattartáshoz.

Az is egy vád Ön ellen, hogy nem bajai!
Bácsalmáson is volt szülőotthon, ott születtem. Baján végeztem az iskoláimat. Valóban nem Baján születtem, amikor 98-ban megválasztottak képviselőnek, akkor sem Baján éltem, mégis tisztességgel szolgáltam a térségemet. 2000-ben  a családommal beköltöztünk Bajára, azóta itt élünk, és ha a Jó Isten is úgy akarja, akkor itt is maradunk.

Visszatérve még erre a vitára az elmúlt hetekben sokszor a szemünkre vetették, hogy sem én se a Fidesz elnöksége nem nagyon nyilatkoztunk. Ennek egyetlen oka volt: nem tartottuk tisztességesnek, illendőnek, hogy egy jelölési folyamat közben sajtónyilatkozatokat tegyünk. Amikor már hivatalos lett a jelöltállítás végeredménye, akkor a múlt pénteken kiálltunk és tájékoztató keretében jelentettük ezt be. A döntés végleges, mert az országos választmány határozata alapján, és a Fidesz alapszabálya szerint, a polgármesterjelöltekről a polgármester választás előtt, egy egyeztető bizottság hoz döntést.

A döntés megszületett, ez ellen azoktól, akik kifogást emelhettek, érvényes szabályszerű kifogás nem érkezett. A jogorvoslati határidő lejárt, a döntés a polgármesterek tekintetében, egyébként a képviselők tekintetében is: végleges. A város érdeke az, hogy azt a kicsinyes vitát zárjuk végre le!


Ez mit jelent?
Az embereket érintő feladatok megoldásával, és nem a belső politikai vitákkal kell foglalkoznunk. Az, hogy csinosabb lett a város, virágosabb szebb, az, hogy nagy rendezvényeket tartunk, fesztiválokat, ezek fontos dolgok, ezekben valóban sikerült eredményeket elérni, de most már előtérbe kell helyezni azokat a fejlesztéseket, amelyek a városnak anyagi és egyéb haszonnal járnak.

Az elmúlt 15 esztendőben megtapasztalhattuk, hogy bár a világ szerencsésebb részein a határmentiség általában előnyt jelent, Baja a délszláv válságot megszenvedte. Ez két dologban jelenik meg, egyrészt a munkahelyekben, hiszen majdnem tízezer munkahely szűnt meg Baján a rendszerváltozás óta. Első rendű, hogy olyan beruházásokat tudjunk megvalósítani és a kormánnyal egyébként olyan ügyekben szövetkezzünk, amely lehetővé teszi, hogy Baján és környékén, munkahelyeket tudjunk létesíteni. Ez az első számú prioritás, szerintem mindent ennek kell alávetni.

A második probléma, hogy a megújuló „szellemi tőkénk” elhagyja a várost. Az elmúlt évtizedekben a fiataljaink elmennek Pécsre, Szegedre, Budapestre egyetemre, főiskolára és mivel a város nem tudja számukra biztosítani a békés nyugodt családi élet feltételeit, illetve a munkahelyeket, ezért nem jönnek vissza, bár szükség lenne rájuk! Ezt ma még nem feltétlenül érzi mindenki, de ha ezen nem tudunk fordítani, akkor ez visszafordíthatatlan folyamattá válhat. Mindenképpen a fiatalok számára vonzó lakásprogrammal kell előállnunk, és munkahelyet kell biztosítani.

Továbbá két olyan lehetőséggel rendelkezünk, amit jobban ki kell használni. Baja iskolaváros. Van egy főiskolának, mindenképp el kell érnünk, hogy önálló főiskola maradjon a bajai Eötvös József főiskola, és van nagyon sok közép és alapfokú iskolánk. Baját kvázi tudásközponttá kell alakítanunk.

Illetve még meg kell említenem két területet. Először a bajai Szent Rókus Kórházat, ami egy fejlesztésen fog átesni, bár elkerülhetetlen az egész egészségügyi átszabása, de a cél az, hogy ezen változásokból a kórházunk nyertesként kerüljön ki.

A másik terület a hivatal. Nekünk szükségünk van minden olyan munkatársra, akik tisztességgel végzi a munkáját, de a hivatalban rendnek kell lennie. Nem az emberek vannak a hivatalért, hanem a hivatal az emberekért. Képessé kell tenni arra a polgármesteri hivatalt és az intézményeket, hogy az emberek felől érkező kéréseket, fogadni legyenek képesek és alkalmas legyen a hivatal arra, hogy ezeket megoldja. Emberséges hivatalra van szüksége az itt élőknek.

Tehát elismerve az elmúlt évek eredményeit ki kell jelenteni, hogy nagyon sok mindenben van szükség még nagy változásokra, azért, hogy érdemi gazdasági fejlődés legyen Baján.

Az is egy vád Önnel szemben, hogy azért akar polgármester lenni, mert nem biztos benne, hogy négy év múlva bekerül a parlamentbe?
Ezt nem is értem, mert azt nem hiszem, hogy bárki komolyan gondolja, hogy a bajai választókerület megszűnik. Azt pedig, hogy ki indul, mint most is egy szabályos jelölési folyamat fogja megelőzni. Az ezt követő, 2014-ben esedékes döntést pedig bízzuk az emberekre.

Városi pártelnök, választókerületi elnök, megyei pártelnök, parlamenti képviselő és most polgármester jelölt, nem lesz sok a funkció?
Én mindig tisztességgel próbáltam ellátni a feladataimat, amihez most hozzájön a polgármesterség, aminek a bajai képviselő-testület bizonyos döntései után a politikai felelősségét eddig is vállaltam. Annyival leszek jobb helyzetben, hogy ha mint választókerületi elnök a politikai felelősséget vállalom, akkor a jövőben a döntéseket is befolyásolni tudom.

Mekk Mester óta nem találtunk olyan személyt, aki mindenhez értene. Ezeket a feladatokat nem képes egy ember megoldani, itt mindenhol egy csapat dolgozik. Például a negyedik ciklust töltöm, mint parlamenti képviselő, de a munkámat nem egyedül végzem. Van körülöttem egy olyan csapat, akivel a döntések előtt konzultálok, a frakció mellett is vannak szakértők, akikkel konzultálok döntések előtt és így tovább. Én a polgármesterséget sem úgy gondolom, hogy én fogom megváltani a világot.

El kell érnünk, hogy az emberek beleszólhassanak, véleményt mondhassanak az őket érintő döntések többségének előkészítésébe. Erős kézzel kell vezetni egy olyan csapatot, aki képes ezekkel a kihívásoknak megbirkózni. Én arra tettem fel az életem elkövetkező éveit, hogy alázattal szolgáljam a várost. Azért fogok dolgozni, hogy Baja legyen Magyarország legsikeresebb városa.

Révfy Zoltán jövőképéről mit gondol?
Erről sokan, talán még Révfy Zoltán is azt gondolja, hogy ha majd ez a vita lezárul, akkor majd haragszunk egymásra és akkor mindent el fogunk követni az ügyben, hogy a magánéletét is megkeserítsük. Ez nem így van. A politikai vezetők sem így szoktak működni, és a politikai szervezetek sem így szoktak működni. Nem arról van szó, eszébe se jutott senkinek - hiszen nem csak itt, hanem máshol is vannak problémák - hogy mondjuk Révfy Zoltánnak személyében ártson valaki. Egyszerűen arról van szó, hogy arra a posztra amelyre a Fidesz négy évvel ezelőtt javasolta, úgy gondoljuk, hogy nem alkalmas, de ez nem azt jelenti, hogy tönkre akarjuk tenni, hogy ki akarjuk tenni a szűrét, és mindent el akarunk követni, hogy ő tönkre menjen. Természetesen ez a szövetség megpróbál segíteni, azoknak is akik tagjai, hiszen az a dolga, hogy azoknak is segít, aki nem tagjai. Magyarországon az emberek töredéke párttag, a magyar kormány, a Fidesz a megkapott bizalmat az emberek életének könnyítésére, az ország problémáinak megoldására használja. Éppen ezért, nem is értem ezen felvetéseket.

A bajai városházán ki lesz függesztve a Nemzeti Együttműködés?
Nem tudom, mert még nem én vagyok a polgármester.

Ha Ön lesz, kiteszik?
Igen! Ugyanis a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatnak olyan pontjai vannak, amelyek mentén össze lehet fogni. Sajnos néhány média szenzációhajhászásként próbálja ezt tálalni, és nem esik szó arról, hogy mi is szerepel ebben a szövegben. Szerintem arról kellene beszélni, hogy a benne szereplő tervek célok mentén össze tudunk-e fogni. A Nyilatkozat céljaival egyébként az emberek többsége egyetért, nekünk pedig végre azzal kell foglalkoznunk, ami összeköt bennünket, és nem azzal, ami elválaszt. Csak így lehetünk sikeresek az országban és Baján is.

Forrás: hirosindex.hu

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére