Kalohírek

 

Jobb a helyzet Baján, mint az országos átlag

2010. augusztus 18.,szerda 09:45  | 
Slágertéma az egészségügyi intézmények adósságállománya és a több tízmilliárd forintos nagyságrendű összeg sorsa.
Megosztás: 

- Nálunk kezelhető a helyzet, miközben elbocsátás és az ellátás szűkítése nélkül működünk - válaszolta megkeresésünkre dr. Tóth Gábor, a bajai Szent Rókus kórház főigazgató- főorvosa. Ezzel egyébként megerősítette azt, amit a képviselő-testület előtt mondott, amikor júniusban beszámolt az intézmény helyzetéről. A helyzetet jellemezve hangsúlyozta: a Kórházszövetség adatai szerint az intézményeknél az ágyanként 1 millió forintos adósság az átlagos, Baján viszont ez az összeg mindössze 300 ezer forintra rúg.

A kórház lejárt szállítói állománya - egyszerűbben fogalmazva: tartozása  - 145 millió forint volt május végén, az átütemezett pedig 42 millióra rúgott, így az állomány az intézmény bevételeinek mindössze 4 százalékához közelített.

- Forráskivonás sújtotta az egészségügyet az elmúlt években, ez alól mi sem vonhattuk ki magunkat. A bevételeink döntő hányadát jelentő OEP támogatás 2009-hez viszonyítva 200 millió forinttal csökkent. Közben a teljesítmény volumen korlátot (tvk) 15 százalékkal meghaladva dolgozunk a lakossági igény miatt, így havonta mintegy 35 millió forint nem finanszírozott ellátást biztosítunk, ami az év végéig 250 millióra nő. Összesen 450 millió forintos lyukat kell kezelnünk - foglalja össze a főigazgató.

A korábbi időszakban elvégzett, ám nem finanszírozott ellátás jól jött a kórház 3,3 milliárdos fejlesztési pályázatánál. Annak köszönhetően pedig jövőre nő a tvk, tehát plusz bevétellel számolhat az intézmény.

forrás: BAON

További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére