Kalohírek

 

Késsel támadt a rendőrre és megrontott egy kislányt

2011. október 26.,szerda 09:54  | 
Börtön helyett a jóval szigorúbb fegyházban kell letöltenie a büntetését annak a többszörös visszaeső bajai férfinek, akit 4 év 4 hónap elzárásra ítéltek kiskorú folytatólagos megrontása, hivatalos személy elleni erőszak, és lopások miatt.
Megosztás: 

A több bajai betöréssel is terhelt, 45 éves H. József az egyik bűncselekmény elkövetése közben bukott meg. Ez még 2009. március 7-én történt, amikor egy Széna utcai házba akart betörni. Megszólalt a lakásriasztó, mire a helyszínre indult egy rendőrjárőr. A „munka közben” megzavart férfi észlelte a két rendőr érkezését és meglapult a teraszon, a nyitott szúnyoghálós ajtó mögött. Az egyik rendőr bemászott a kertbe és közeledett az ajtóhoz, mire H. József előugrott, fellökte a főtörzsőrmestert, és eközben az egyik ujjával a bal szemébe is belebökött. Majd menekült…
Nem számolt azonban azzal, hogy a sérült rendőr üldözőbe veszi. Próbált volna átugrani a következő kertbe, de a főtörzs visszarántotta. Dulakodtak, közben a bűnöző előkapott egy kést, de szerencsére végül nem használta. Megbilincselni azonban már nem sikerült: amikor egy pillanatra elengedte a rendőr a „fojtófogásból”, átugrott a kerítésen és elszaladt.
Másnap őrizetbe vették, majd az elmúlt időszakban Baján történt több betörésről is elszámoltatták. Közben kiderült, hogy gyanúsítható egy 14 éves kislány megrontásával is, ami végül szintén szerepelt a vádban. Eszerint H. József legutolsó börtönbüntetéséből 2005. december 18-án szabadulva egy távoli rokona családjával is kapcsolatba került. Ott barátkozott össze egy akkor még a 14 életéve határán lévő kislánnyal, akivel szerelmi viszonyba kezdett. A bírósági ítélet szerint 2008 tavaszán többször is szexuális kapcsolat volt a gyermek beleegyezésével az akkor 42 éves férfi és a kislány között.
Mindezek miatt 2011. március 3-án a Bajai Városi Bíróság első fokon, halmazati büntetésként 4 évi és 4 hónapi börtönbüntetésre ítélte H. Józsefet. Fellebbezés miatt került kedden, másodfokon a Bács-Kiskun megyei Bíróságra a büntetőper, ahol helyben hagyták a bajai döntést azzal, hogy nem börtönben, hanem szigorúan fegyházban kell a vádlottnak letölteni. A betörések károsultjainak meg kell térítenie a károkat, és több százezer forint bűnügyi költség is terheli. Ez az ítélet már jogerős.


Baon


További hírek

KALOHÍREK TV További videók

Fotók További képek

Megyei apróhirdetések

Hirdessen ingyen!

Garázshely eladó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcai garázsoknál beépíthető garázshely eladó. Tel.: 0670/4551643

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, Zrínyi lakótelepen, 2. emeleti, két szobás, gázközponti fűtéses +klímás lakás eladó. Tel.:...

Garázs kiadó

Kalocsa | KALOCSÁN, a Zöldfa utcában, szépen karban tartott, 15 nm-es, garázs kiadó. Tel.: 0670/26657577

Eladó családi ház Kalocsán

KALOCSÁN, a Deák Imre utcában, 20 éve épült, 3 szobás összkomfortos családi ház, rendezett környezetben,...

Eladó lakás Kalocsán

Kalocsa | KALOCSÁN, a Paksi közben felújított, társasházban, I. emeleti felújított, garzonlakás eladó. müa....

Családi ház eladó!

Foktő | Foktőn két külön bejáratú lakásra osztott jó állapotú családi ház egyben eladó.Kalocsai ingatlancsere...
Hirdetés feladás »

Partneroldalak

Oldal tetejére